SONLINE

Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket.

Láthatóan meglepett pincér kísért asztalunkhoz, s hozta az étlapot, amely a vendéglő kihasználtságához képest kifejezetten bőségesnek tűnt, még akkor is, ha a hátsó oldalak pizzafelhozatalán hűvös tekintettel átsiklottunk. Az árakon viszont már ekkor megakadt a szemünk, a soproni jelzővel illetett leves például csaknem ezerkétszáz forintot kóstált, így a kóstolás elmaradt. Már csak azért is, mert kiderült, a hangzatos elnevezés mögött májgombóccal gazdagított Újházi-húsleves bujdokol, amiért azért sajnáltuk volna egy főétel árát leperkálni. A májgombócot azért szimpla lében megkóstoltuk, s a paradicsomleves is felkerült a listára, bár utóbbiról ekkor még nem tudtuk, édes, avagy sós változatban tálalják.



Böcsülettel bevalljuk, még a hazaúton is tamáskodtunk: édes-sós ízű, kissé hígas leves érkezett talán ha negyedórányi várakozás után, gazdagon bélelve csíkokra vágott palacsintatésztával. Ami nem feltétlenül vált előnyére, legalábbis így, kissé megégetve, szenes szélekkel. Májgombócos első fogásunk viszont könnyedén átvitte a virtuálisan közepesre emelt lécet, még akkor is, ha a betét némiképp keménynek, maga a lé pedig a kelleténél jóval sósabbnak bizonyult.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Hasonlóan kétarcúan érkezett a második felvonás is. A libamájjal töltött rántott szelettel lehet-tünk elégedettebbek, hiszen a kissé száraz paníron kívül más kritika nem érhette. Igaz, nem is kifejezett séfbravúr egy pórias rántott hús elkészítése, de nem is akartak átverni holmi kacsamájjal az ígért, bár meglehetősen szégyenlősen adagolt libabelsőség helyett. A vadas marha viszont újabb morfondírozásra késztetett bennünket: egyszerűen nem jutottunk egyezségre, mi hiányzik az inkább barna, mint vadas mártásból – bár több összetevő is felmerült, ugyanarra senki sem szavazott, s reméltük, csak a mérték hibádzik, s nem az összes mártásnak való.

A marha viszont omlósra és puhára sikeredett, azaz egyenesbe hozta az összképet. Melyet ha nem is rontott vissza, de jelentősen összezavart a köretként tálalt s legalábbis szokatlannak megszavazott szalonnás nudli. Melyből igazából a sült szalonna tűnt oda nem illőnek. Nem úgy a rántott szelet mellé választott káposztasaláta, amelyet a rendkívül készséges pincér a hely saját alkotásának tulajdonított. S ha így volt, mindenképpen a ház erősségét tiszteltük benne.

Utólag beláttuk, itt kellett volna befejezni az ebédet, ám rendeltünk fojtásnak egy kávét: elég nagy hibának bizonyult, legalábbis nem élveztük a hosszan tartó dohos utóízt. Ami a számla láttán még meg is keseredett: húzós kis utószezoni túrát zártunk...