Csészényi térbe töltött vasárnap déli boldogság csütörtökön
Mik ezek?
XMegyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket.
Elfelejtettük, vagy eddig meg sem találtuk. Gasztrosorozatunk szénakazlában új vendéglő szúrta meg tűként Özvegy Zimbabwei Kálmánnét, pedig már sokkal korábban elkanyarodhatott volna Várdára, ahol a falu egyetlen étterme – és valószínűleg egyik legfontosabb többfunkciós egysége működik.
A Borostyán vendéglőt nehéz az eddig megszokott kritikai górcső alatt szemlélni. Az étteremben klasszikus kiskocsmai hangulat a fő motívum, ahol a talponálló szomjas vendégek kiszolgálása ugyanolyan fontos, mint a jégkrémmulti pálcikásainak értékesítése. Tisztázni kellett magunkban, hogy ez a mostani vidéki sanzon a racionalizált vendéglátásról szól, ahol sportszerűen nem számíthattunk világhírű séftrükkökre, egzotikus ízmesterkedésre, legfeljebb egy tisztességes ebédre.
A hazaigyekvő, vagy éppen útközben egy sörre megálló vendégtársak duruzsolós poharazgatásának nyugalmában azonnal rendelhettünk székfoglalónk után. Az asztal praktikus és célszerű terítékét nem elemeznénk, de azt megjegyezzük, hogy a hely szelleme talán inkább piros kockás terítőket kívánna. Az étlap nem hemzseg a különlegességektől, mégis nehezen választottunk a minden bizonnyal generációról generációra öröklődő családi receptekből összeállított ételkínálatból.
A 300 forintos zöldborsóleves és a nem sokkal drágább Újházy tyúkhús mellett voksoltunk. A gigacsészében tálalt, kétadagnyi, gőzölgő levesek tízperces várakozás után kerültek asztalunkra, táljukban szinte felpúpozva. A sűrű, ízletes főzetekről az első kanalazás után kiderült, hogy a Borostyán konyhájában messzire kerülik a mesterséges anyagokat, a kapkodós gyorsításos trükköket. Mindkét leves vasárnap délidőbe repített minket, pedig csütörtököt írtunk.
Boldogan dőltünk hátra az otthon élményével gazdagabban, ugyanakkor sejtettük: a főfogások ezen az érzésen csak halványítani tudnak majd, bármilyen nagy is a szeretet és az erő, ami a hátsó helyiségekben a tűzhely körül uralkodik a Fogadós szelet és az Orly módra sült szűzpecsenye készítésekor.
Prekoncepciónk sajnos beigazolódott, hiába próbáltuk egy kis utánsózással menteni sertéshúsainkat. A fogadós szelet gombás-tojásos töltelékén nem találtunk semmi különlegeset, sokkal inkább a bátortalan fűszerezési hagyomány domborodott ki a különben ötletesnek tetsző, bundázott preparátumban. Az Orly-köntös enyhén olajosra sikeredett, így aztán a szűzpecsenye inkább az első balatoni lángos ízét öltötte magára, pedig a legnemesebb sertésdarab ott volt a talán túl sűrű tészta belsejében. Köretünket nem érhette panasz, a petrezselymes burgonya aranybarnára pirítva örvendeztetett külalakjában, ízhiá-nyosságait sóval pótoltuk.
Kicsit idegenként éreztük magunkat, hiszen az étterem törzsközönsége valószínűleg ritkán esik át nagy cserélődésen. Ennek ellenére otthon voltunk Várdán, amit a barátságos és figyelmes kiszolgálásnak, a családi hagyományokat örökítő konyhának köszönhettünk.
Értékelés
Személyzet 10
(1–10 pont):
Figyelmes, udvarias
környezet 6
(1–10 pont):
Otthon a kiskocsmában
étel 14
(1–20 pont):
Finom leves, közepes sült
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









