SONLINE

Változatlanul remek a csilis szarvasragu a siófoki Fehér Lóban. Igaz, két évvel korábbi látogatásunktól eltérően ezúttal texasira keresztelte a pincér. S ugyanúgy hiányzott az étlapról, készséges felszolgálónk azonban ránk nézett és ezt javallotta, mint a ház specialitását.

Déja vu: két éve ugyanígy jártunk, elkezdtük böngészni az amúgy nem túl változatos étlapot, amikor elibénk perdült egy nagybajuszú főúr és előadta, majd ő megmondja, mit együnk. Levest nem is ajánlott, mondván, akkora adagok lesznek, hogy csak na.

No most, két év eltelte után nem a nagybajuszú, hanem egy fiatalabb pincér nézett végig rajtunk és miután étvágyhozó-pálinka-ajánlatát sajnálattal bár, de visszautasítottuk, személyre szabott ajánlatokkal rukkolt elő. De ő levesekkel kezdte ám, s mennyire jól tette! Az is kiderült kisvártatva, hogy két éve nagyot hibáztunk, amikor hagytuk magunkat lebeszélni a levesekről. De még mielőtt kihozta volna roppant készséges emberünk e gőzölgő remekeket, megállapíthattuk: nem szerencsés elhamarkodottan az étlapról rendelni a Fehér Lóban, mert ami nincs rajta, éppen az a nyerő.

Így a helyben gyúrt májgombócból készült leves, melynél jobbat aligha ettünk eddig hosszú ideje tartó somogyi vendéglőjárásunk során. Ízes volt, és kitűnően sikerültek a gombócok. A tojásos erőleves is megütötte a legmagasabb mércét is. Nem kellett túl sokat várnunk a második fogásra, e kevés idő is elegendő volt azonban arra, hogy leszögezzük: a westernkocsma-jellegű pub és étterem semmit sem változott két esztendő alatt. Annyi, stílusában erősen különböző dekorációt zsúfoltak össze a festménytől a feketeafrikai szobrocskán át a petróleumlámpa-utánzatig az amúgy sem túl tágas helyre, hogy a kevesebb bizony több lenne. Mintha nem igazán tudták volna eldönteni azóta sem, hogy milyen jelleget szeretnének kölcsönözni az amúgy barátságos Balaton-közeli vendéglőnek.

Az étkek azonban feledtették minden merengésünket. A társaságunkban lévő kiskorúra lávakövi pulykát „szabott” a mi jó pincérünk héjában főtt burgonyával és gyümölcsökkel. Csomagoltattuk a végén a maradékot, de csak mert a mennyiséggel akadt bajunk. Fél adag e helyütt nem létezik, de ennél nagyobb trauma sose érjen bennünket Somogy éttermeiben.

Igaz, ami igaz, a texasi szarvasragu is kifogott rajtunk, mert bár valóban kitűnő (kellően csípős, jól harmonizál a kukorica, a hagyma, a bab, a szalonna), nagy étkű ínyenceknek ajánlott első sorban, nem efféle özvegyeknek, ráadásul egy kitűnő leves után, no meg friss, ropogós kenyérrel...

A cikk a hirdetés után folytatódik

Megvalljuk, a Fehér Ló-serpenyős is legyőzött bennünket, kivetni valót sehogyan sem leltünk benne.

Desszert? No, erre gondolni sem mertünk már ezek után, s még az is meglehet, hogy ez volt a Fehér Ló szerencséje. Két éve ugyanis éppen az óriáspalacsinta rontotta le az összképet, most e helyett ha valami, akkor a számla kissé borsos végösszege.
Szereti a hasát és vastag a bukszája? Akkor irány a siófoki Fehér Ló!