SONLINE

Fenntartásokkal, kíváncsisággal, de leginkább éhesen vettük célba a nagyatádi Viktória panzió és éttermet. Amikor utoljára itt jártunk, győzelemnek éppen nem tekinthető élményekkel távoztunk. Figyelemből a kötelező is alig jutott, az étel viszont túl kötelezőre sikeredett, nélkülözve az egyediség óhatatlan előnyeit. Mindenestre az éhség nagy úr, az idő kevés, kézenfekvőnek tűnt a Viktória.

Rossz ómen: leendő asztaltársamat az étterem ajtajából szólította el a kötelesség, így magamra maradtam. Szerencsére szárnyai alá vett egy kedves pincér, s nem hagyott magányosan tévelyegni. Meg is lepődtem, mi van, összetévesztenek egy törzsvendéggel? Vagy kritikus énem híre már annyira bejárta Somogyot, hogy jobb megelőzni a Zimbabweiné-bajt jelmondattal pincéreink báránybőrbe bújtak? Netán rosszul sikerült a mai menü, és azt fogják rám tukmálni? Ne adj' Isten, szalmonella söpört végig, és én vagyok utána az első vendég?

A kedves fiatalember, akármi is volt a szándéka, jól csinálta, végig nem esett ki a szerepéből. Mosolyogva hozta az étlapot, s miután megtudakoltam, hogy mit ajánl, nem a menü levesét kínálgatta, ahogy elődje, hanem kapásból tudta a jó választ: vargányaleves. Olyan hamar hozták, azt hittem, itt vár majd a humbug, de nem. Forró volt, így vagy tíz percig csak a kevergetés szerepe jutott, noha már a nyálam csorgott a látványtól: tejfölös, sok zöldséggel, itt gyúrt galuskával, tartalmas, ízletes, hatalmas adag.

Kevergetés közben végiglapoztam az étlapot: vannak reformételek és -adagok kicsit éheseknek, meg társaságoknak terülj asztalkám, hagyományos ízek, s egy kicsit megbolondítottak, de az átlag magyar étkezési szokásaihoz igazodó kínálat. Az étterem berendezése is átlagos, amúgy. A székek még mindig kimosható ruhában álldogálnak, ami praktikus, de nem szép. A terítőn is lehet foltot találni, de éljen, a fogpiszkálók nem rakáson, hanem egyesével csomagolva. Egyébként a mosdó is rendben van.

A következő fogásnál teszteltem a pincért, újra kérdeztem, mit ajánl. Mondja, ha már gomba, maradjunk a gombánál. Kacsamájjal töltött pulykát javasolt, vargányás szószban. Csettintettem, ez jól hangzik. Spontán a kérdés: tulajdonosváltás volt? Nem, csak a személyzeté. Ami még pozitív: többen is jöttek-mentek körülöttem, bennfentesek, talán a tulaj vagy más alkalmazottak, s mindenki köszönt nekem, ami dicséretes.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Közben becsületesen gyűrtem a májas, szószos húsomat, de a mohó levesfalástól hólyagosra égett nyelvem és az első fogás miatt csak limitált kapacitással bíró gyomrom leintett: ácsi, csomagoltatunk. Így is lett. Desszertnek nem csak palacsintát kínálnak, fagylaltot és egy piskótacsodát is csokoládéval, alkoholos beütésű öntettel, ezt kértem haza. Finom volt.

Két csomaggal a kezemben, a maximális odafigyelés és jó ízek adta harmóniával a lelkemben elköszöntem. Viktória, érdemes volt visszamennem!