A tulajdonképpen tengerész - XI. rész
Mik ezek?
XTehát Tóni elméje felfogta, hogy egy ’tengeri lény’ gyermeke. És akárhogyan is nézzük, ha nem is egészen, de félig ő is az. Mármint amolyan szirénforma, de cseppet sem a hagyományos értelemben, ugyanis a szirének köztudottan elbűvölő hangúak, de gonoszak. Legalábbis a görög mitológia szerint. (De azért lássuk be, mégis volt Tóniban némi magával ragadó erő!)
Nos, térjünk vissza a történethez! Mikor a már jól ismert dühkitörései eloszlottak a levegőben, akár az orr számára rosszindulatú bűz gázai, a tengerész kissé lenyugodott. Azonban a szintén rá jellemző csípős, velős megjegyzéseitől ezúttal sem kímél meg Téged, Olvasóm!
- Maga bányászlámpaképű kecskepásztor! Igen, magához beszélek! - ordítozott magából kikelve a még mindig ágyban fekvő beteg. (Azért igazán felkelhetne végre, nem?!) Tóni már vagy két hete nem látott semmi mást, csak az állítólagos anyját, aki ápolta, és a rideg, barátságtalan szobácskát, ahol ideiglenesen lakott. Fogalma sem volt arról, merre lehet. Talán már nem is a Balatonon, hanem valahol másutt, messze otthonától… Abban sem volt biztos, valóban a „magyar tenger” illatát érzi-e, vagy csak az emlékei tréfálkoznak vele.
De kihez is szólt az előbb Tóni olyan megvetően? Természetesen az édesanyjához, aki éjjel-nappal cserélte fia fejborogatásait, mintha mindig is ezt tette volna, amikor az megbetegedett. A tengerész mamája elengedte kagylóívű füle mellett Antal káromkodását, jól tudta, mi bántotta a fiát. Hiányzott neki a „tenger”, és szívesen megmártózott volna a vízben, hogy aztán elégedetten „partra szálljon, levonja vitorláját”. A mama úgy döntött, megteszi Tóninak ezt a szívességet. Ő ugyanis tudta, hogy a hős tengerész tüdőgyulladást kapott akkor, ott a Balatonban, haláltusáját vívva. Így az életerős asszony ágyastul, mindenestül kivitte egyetlen fiát a partra. Közeledett a tél, de Tóni nem érezte…
A történet
--------------------
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész
Ötödik rész
Hatodik rész
Hetedik rész
Nyolcadik rész
Tizedik rész
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









