A tulajdonképpen tengerész - XII. rész
Mik ezek?
XHősünk a tenger szerelmese volt, s gyermeke is egyben, önfeledt boldogságban „úszott”, (még ha valóban nem is tehette) mikor végre maga körül érezte a Balatont. A két hét alatt, míg az ágyban feküdt egy ismeretlen szobában, kis híján megőrült a „magyar tenger” hiányától. Édes vizét, akár egy zamatos gyümölcs ízét, az ajkain érezte. Tóni önkívületében a levegőbe harapott.
Édesanyja szüntelenül leste fiacskája minden mozdulatát. Gyönyörű szépen pitymallott. Tóni jó ideje a fogát kocogtatta, képzeletben a Balaton vizét ízlelte. Aztán hirtelenjében, minden különösebb megfontolás nélkül eleredt a nyelve, akár a kisgyermeknek, aki, miután ráharapott, hosszas mondókába kezd arról, mennyire fáj neki. Tónira azonban cseppet sem volt jellemző a hiábavaló panaszkodás, csak olyankor ömlöttek belőle a szavak, amikor fontos, halasztást nem tűrő mondanivalója volt.
– Az anyját! Most ötlött az eszembe… Ha tetszik, ha nem, meg kell kérdeznem tőle…
Tengerészünk, mint mindig, tettre kész és túlbuzgó volt. Nem is vette észre, hogy halkan, fásultan motyogott, akár egy, az élettől megfáradt öregember.
– Fiam, hozzám beszélsz? - kérdezte az órák óta dermedten álló anyuka tágra nyílt szemmel.
– Igen, maga némber, magához! Kérdeznék valamit… Ha valóban maga az édesanyám, miért hagyott magamra, és ha már megtette, hogyan talált rám újra? Úgy hírlik, magát minden éjjel meg lehet figyelni, amint kiemelkedik a tó vizéből. Én és a papa miért nem láthattuk soha?
– Ejnye, Antalkám, belőled aztán dől a szó! Nem mondhatok el mindent, túl kevés az időnk… De figyelj rám, mutatok valamit! – A távolból egy fiatal, huszonéves lány alakja rajzolódott ki.
– Szia, Tóni - üdvözölte félszegen hősünket az idegen.
– Édes Korall, hát te mit keresel itt? Mindenki elhagy, aztán egyszerre visszatér? Mit jelentsen ez?
– Itt az idő, lányom, nem késlekedhetünk. Köszönj el a bátyádtól, már mi sem segíthetünk rajta - súgta Korallnak szirén-hidegen a mama.
– Hát ezért adtam fel eddigi életem? Meg kellett ölnöm a férjem, hogy megszabaduljak a zsarnokságától! Olyan nagy bűn, hogy halandót szeretek? Te is hibáztál, ezért nem ítélkezhetsz felettem! Magára hagytad szerető férjedet és fiadat egy galád szirénért! - őrjöngött Korall.
– Az a galád mellesleg az apád! És Tóni, akit annyira szeretsz, csak félig halandó, tudod jól! – dühöngött az anya is. – Tudod, hogy nem tehettem mást… Nekünk, sziréneknek meg van kötve a kezünk. Törvényeink szerint nem lehet gyermekünk halandótól. Ezért nem maradhattam Tengerészné. Szaporodnom kellett, hiszen mi hárman, szirén-apád, te és jómagam vagyunk a faj utolsó élő képviselői!
– Egy szavatokat sem értem! Korall, lehetetlen, hogy a testvérem légy, hisz mi szerelmesek voltunk, én legalábbis piszkosul! Hogy tehetted, hogy elhallgattad előlem, ki vagy valójában? Hangod csengése még ma is annyi szép élményt és oly sok szenvedést idéz fel bennem…
A beteg tengerész alig tudott megmoccanni. Régen használt izmai tiltakoztak, mégis magával rántotta egy megmagyarázhatatlan érzés: mindenképpen érintkeznie kellett a vízzel… Így összegyűjtötte minden erejét, legyőzte saját gyengeségét. Kihasználva régi szerelme és egyben féltestvére, valamint édesanyja heves vitáját, belevetette magát a Balatonba. Alig egy métert kellett csak mennie. Inkább csak vánszorgott. Amint beletette csupasz lábát a „tengerbe”, hirtelen melegség töltötte el egész bensőjét. Teljesen önszántából átadta magát az érzésnek. Már nem volt benne semmi harag, szívét átjárta a végtelen szeretet. És a tenger – ó, a legédesebb – végre magához ölelhette!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









