A faláng és a falánk
Mik ezek?
XA tervek szerint nyolc nap alatt a fővárosba gyalogló menet ötlete egy hajdani diósgyőri olvasztártól származik: az akciót azután szervezte, hogy barátja öngyilkos lett, miután nem tudta fizetni hiteleit, s mindenét elvesztette.
A történet valóban tragikus, ez alapján azonban kevés olyan rejtett zuga lehet az országnak, ahonnét ne indulhatna Munkát! Kenyeret!-menet a fővárosba. Felkerekedhetne szinte a teljes Drávamente, a belső-somogyi zsákfalvak lakói, a Koppány-völgye, vagy akár a három gyermekét egyedül nevelő, s a hétvégi dermesztő mínuszokat pénteken még tüzelő nélkül váró kaposvári Tahin Józsefné.
Nekik azonban nincs lehetőségük megszervezni egy ilyesfajta demonstrációt, s útnak indulni, ugyanis nem ismerik Gúr Nándort. Vagy Nyakó Istvánt, esetleg Ujhelyi Istvánt. Szocialista országgyűlési képviselőket, akik – talán válaszul Gyurcsány Ferenc Avas-lakótelepi vagy Orbán Viktor kormányfő hajléktalanszállói látogatására – csatlakoztak a menethez. Akik vélhetően csak protokolleseményeken láttak belülről munkaügyi központot, s Móricznál találkoztak utoljára olyan kifejezésekkel, mint éhség, nélkülözés, kilátástalanság.
S innentől az egész akciót átszövi valamiféle buta, politikai demagógia, s a kezdeményezés egyszerű százalékvadászattá silányul a közvélemény-kutatóknál – az éhezőket háttérbe szorítják a falánkok.
Tahinék kályhájában ajándékfa pattog, anonim felajánlótól kapták.
Aki tényleg gondol az út szélén hagyottakra...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. michelin 2012. február 8. 12:43
Hontalan.
Ha lehetne,tényeket.
Az tény hogy a videó alapján csak média cirkusznak szánta Tállai.
Az tény hogy a fényképek tanulsága szerint megjelentek másnap a hivatal előtt és nem kaptak munkát.
Az tény hogy pont az beszélt szondázásról aki maga nem merte megfújni.Pont úgy beszél mint akiben már van 3 feles.
Nos,a Fidesz emútnyócévezés helyet tényekel is szolgálhatnál.
Jellenleg az a tény hogy ez az eset is azt bizonyítja hogy le se sz@rják az embereket,olyanok csinálnak média cirkuszt akiknek inkább hallgatni kéne.Igaz én nem csodálkozom.Mindig mondom: fideszesnél lejjebb nincs,Olyanok mint a rák,burjánzanak és tönkretesznek mindent amihez hozzáérnek. -
6. michelin 2012. február 8. 12:32
Ezen a linken meglehet tekinteni a videót a " felkérésről",érdekesen, nehezen forgatja a szavakat a dísz fideszes.
https://www.facebook.com/photo.php?v=2356211679508
Ehhez sem kell kommentár. -
5. hontalan 2012. február 8. 12:23
Az alkalmi munka megkezdése előtt kötelező a munkavállaló alkalmasságának ellenőrzése. Sokan azért munkanélküliek mert képzetlenek.Azért igazgatói állást ne várjanak 8-általánosért. A tényeket nézzük ,a húsz évből 12-év szoc-liberál ámokfutás,az eredmény látható.Nincs magyar ipar , minden eladva,bevásárló központok tömkelege az van. A gáncsoskodás mindig megy ,-pártállástól függetlenül. Orbánnénál erősebb a liberális gáncsoskodók kórusa.Látni kellene az Unió is liberál- bolsevik,a nagyhatalmak érdekköre. Magyarország ott labdába se rúghat,mert eladósították. Lássunk már ne csak nézzünk.Szerintem meg a Szoc.liberálisoknál nagyobb kárt még nem okoztak ennek az országnak,- még a tatárok sem!))Mikor megbuknak mindjárt tudnak kormányozni ,de amikor kormányoznak nincs szegény ember.))
-
4. michelin 2012. február 8. 12:21
3. hontalan
Megneveznéd a forrást? -
3. hontalan 2012. február 8. 12:15
Ez jó!! ))) A munkát kenyeret követelőknek munkát ajánlottak,4200-ft/ nap (hólapátolás),de a munkát követelő szerint a munka az megalázó...Akkor mit is szeretnének?))))))))))))
-
2. michelin 2012. február 8. 12:13
Jellemtelenségből jelles a Fidesz,jeles képviselőjének.Aljas húzásokra mindig képesek és ezel ki is merült a tudásuk.
Hontalan.
Tudod még igazságod is van abban amit mondasz de a tényeken nem változtat: Szégyen hogy 2012-ben éhségmenetet kell indítani.A gondolataid reflektálva az ügy utóélete:
" Tegnap a Tállai András államtitkár hólapátolással várta az éhségmenet résztvevőit. Azt mondta, mindenki tud dolgozni, aki akar.. Ezen felbuzdulva a ma készült fényképen látható tömeg gyűlt össze a hivatal előtt, munkát kérve. Komolyan vették Tállai Andrást... Munka nincs. "
Hát körülbelül ennyire gondolta komolyan ez a fideszes azt amit csinált.A szondáztatásról annyit.Vajon miért nem járt elől jó példával?
A link ahol megtekinthetők a képek.
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=364451990233905&set=p.364451990233905&type=1&ref=nf
ennyit a Fideszről.Mindig mondom: a Fidesznél nincs lejjebb.Ismét bebizonyították.
-
1. hontalan 2012. február 8. 10:22
Tisztelt Vas András, nagyon jó a cikke, tisztán látja a kialakult helyzetet. A jóllakottak demonstrálnak az éhezők nevében,na ne legyenek illúzióink,nem önzetlenségből,hanem aljas politikai szándékból.Valóban mindenhonnan indulhatnának éhezők demonstrálni,az éhezőknek van is erkölcsi alapjuk rá pártállástól fühggetlenül.Azt azért ne feledjük ,akik a hajót elsüllyesztették ,ne kiabáljanak már,hanem lehajtott fejjel ,pironkodva a "mentésben kellene segédkezni" ,nem az utcán jajgatni tele hassal,vagy a világot telekürtölni aljas hazugságokkal.Nincs szocialista megújulás ,míg a szemléleten nem változtatnak. Észre kellene már venni nincs baloldali párt,csak a baloldal nemes eszméire rátelepedett megélhetési szocialisták. Mondhatnánk a Fidesz se ártatlan, nyilván így van, de ne feledjük 40-év kommunizmus után a Marxisták ma kapitalisták,méghozzá a leg vadabbak.Miközben szociális érzékenységről papolnak,12-év a rendszerváltás után az ő saruk. Azt a sarat vakargatjuk még egy darabig azt hiszem, na ezen kellene elgondolkodniuk....azért mindenki nem nem veszi be a meséiket.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









