Névtár - Ormai István

Húsz éve tartó barátságot ünnepeltek Marcaliban

május 18. 17:45

Húsz éve, hogy együttműködési megállapodást kötött Marcali és Künzelsau. A testvéri kapcsolatot ismét aláírásukkal erősítette meg a két város polgármestere.

Visszafoglalták Atád várát

május 13. 18:22

A Nagyatádért Egyesület szervezésében gyalogosok és kerékpárosok indultak útnak, hogy visszafoglalják a képzeletbeli ellenségtől Atád várát.

A nyilatkozat elhallgat, ferdít és csúsztatást tartalmaz

május 9. 12:58

A Somogy Megyei Közgyűlési mandátumommal kapcsolatos ügyben Gyenesei István nyilatkozott, az ellene folyamatban lévő büntető eljárás kapcsán. Ez a tények és konkrétumok elhallgatását, elferdítését, valamint csúsztatásokat tartalmaz.

Gyenesei István: nem tehetett mást a rendőrség

május 6. 16:09

Vádemelési javaslattal zárta le a magánokirat-hamisítás gyanújával folytatott nyomozást Gyenesei István volt önkormányzati miniszter ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Évek óta készültek rá: visszaadták a természetnek a lerakót

április 28. 07:50

Befejeződött a nagyatádi lerakó kétütemű rekultivációja, melyet a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program segítségével, uniós forrásból tudott megvalósítani a város.

Nagyatád ünnepelt - háromszor avatták, generációk építik

április 25. 20:30

A közösségért elkötelezett emberek értéket teremtettek egykor és mai is Nagyatádon – a somogyi település 41 éves évfordulójára emlékeztek szerdán.

Államosítás, funkcióváltás: kórházjátszma két lépésben

április 19. 11:09

Május után már az összes somogyi kórház állami kézbe kerül. A kaposvári Kaposi Mór januári tulajdonosváltását két hét múlva nemcsak a siófoki és a marcali, hanem a nagyatádi is követi. A törvényjavaslathoz az egészségügyi bizottság adott be módosítást, s ebben már a gazdasági társasági formában üzemeltetett nagyatádi kórház és rendelőintézet is szerepel.

Nem áprilisi tréfa, nő a szemétszállítás díja

március 31. 11:27

Hamarosan átalakul a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás Nagyatádon. A változások április elsején lépnek életbe.

A marcali és a siófoki kórházat államosítják, a nagyatádit nem

március 22. 21:09

A marcali és a siófoki kórház májustól kerül állami tulajdonba 43 egészségügyi intézmény között. Januárban további tízet vesz át az állam, de a nagyatádi kórház nincs köztük, az marad a gazdasági társaság működtetésében. Az erről szóló törvénytervezetet csütörtökön tette közzé a kormány.

Négyszázmillió fejlesztésre: 3,2 milliárdból tervez Nagyatád

február 20. 10:32

A tavalyinál lényegesen kedvezőbb, kisebb hiánnyal tervezte költségvetését 2012-re Nagyatád.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | következő »

Állásajánlatok

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Receptválogatások

Epres receptek tengere

Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!

Etarget hirdetések
Házhoz visszük a híreket!

Rovatok