Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
|
Megvannak az elveszett turisták! Régen látott hatalmas tömegben lepték el Siófokot a hosszú hétvégére.
Mik ezek?
X
Az „ántivilág” nyarai rémlettek föl, amikor csak lépésben lehetett araszolni autóval a Balaton-part felé csütörtökön este Siófokon, s természetesen partközelben parkolóhelyet találni főnyereményel ért fel. A gyalogostömeg is úgy hömpölygött a hajókikötő irányába, mint a legszebb nyarakon – valamikor, hajdanán. Régen látott emberhad ülte körül a Bor és kenyér ünnepének színpadát, kell-e hangsúlyozni, túlnyomórészt hazai turisták. Mert ha valami, ez jelentősen megkülönbözteti az idei nyarat a valamikori balatoni szezonoktól: akkoriban minden második autó rendszáma külföldi, leginkább német volt, míg most alig hallottunk német szót a tömegben. Alighanem a vendéglátósoknak is jobb így, mert válság ide, vagy oda, a magyar, ha már üdülni ment, még mindig jobban költ (még ha üdülési csekket is), mint a hajdani endékás, meg holland fillérszámolgatók.
Folytatás itt!
Folytatás itt!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Parti blog
- Nekünk a Balaton a Riviéra
- Csípőkörzéstől az ördögvilláig: az utolsó 72 óra a Balatonnál
- Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
- Retrószerelem a Szent Miklóson, Kormorántól Michael Jacksonig
- Nyerj Coke Club ajándékcsomagot a Parti bloggal!
- Sorban nyalókáztak a gyönyörű lányok a színpadon - képek
- Zalaegerszegi lányé a nap balatoni dekoltázsa
- Varga Adrienn olimpikon lett Fonyód Szépe
- Siófoki előítélet-űzés, társadalmi lecke a parton
- Keszegre fel! Hogyan fogjunk percenként dévért a Balatonnál?
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett
időrend:
növekvő
|
csökkenő
-
2. gedus 2009. augusztus 23. 11:52
HÁLA ISTENNEK MÁR IZGÚTAM,HOGY NEM LESZNEK MEG!!OSZT HUN VÓTAK????MAJDNEM ÖSSZE IZGÚTAM MAGAM,HOGY NEM LESZNEK MEG!!
-
1. imposztor 2009. augusztus 22. 03:42
"Régen látott hatalmas tömegben lepték el Siófokot"- bodzaszedők voltak?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X
Angela Merkel
| Bajnai Gordon
| Barack Obama
| Ben Bernanke
| Bokros Lajos
| Demszky Gábor
| Gyurcsány Ferenc
| Jean-Claude Trichet
| Lendvai Ildikó
| Matolcsy György
| Mesterházy Attila
| Nicolas Sarkozy
| Nouriel Roubini
| Orbán Viktor
| Oszkó Péter
| Simor András
| Sólyom László
| Soros György
| Vlagyimir Putyin
| Vona Gábor
| EUR/HUF | 302.4 | +0.075% | ![]() |
| EUR/USD | 1.27 | +0.111% | ![]() |
| USD/HUF | 238.54 | -0.031% | ![]() |
| CHF/HUF | 251.7 | +0.137% | ![]() |
Kalkulátorok
Bármilyen üzleti fórumon, rendezvényen, konferencián megfordulok, előkerül a válság szó, vagy az arra való hivatkozás. Hogy válság van-e vagy sem, azt mindenki másként érzi. Amint arról már korábban írtam, a helyzet nem egyértelmű, sokan egyszerűen bedőlnek a rémhíreknek, s csak válságban képesek gondolkodni. További írások itt találhatóak »
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »








