Elítélték a rendőrt, de tovább szolgálhat
Mik ezek?
X– Ideges voltam, mert átvágták beteg édesanyámat a tűzifával – mondta az előző tárgyalásról kórházi kezelés miatt hiányzó harmadrendű vádlott –, ezért is hívtam fel a körzeti megbízottat.
Aki meg is ígérte az ötven éves somi asszonynak – aki a helyi polgárőr egyesület vezetője –, a bemondott rendszám alapján utánanéz a kocsi tulajdonosának. Két másik esetben is tett hasonló ígéretet, s a különböző nyilvántartási rendszerekből – egy kollégája kódjával belépve – le is kérte az ismerősei által kívánt adatokat. Emiatt emelt vádat ellene a nyomozó ügyészség: hivatali visszaéléssel vádolták meg a törzszászlós körzeti megbízottat, ismerőseit pedig felbujtással.
– A fél életét a föld alatt töltötte, mint vízvezetékszerelő – jelentette ki védőbeszédében a másodrendű vádlott ügyvédje –, a földi dolgokról fogalma sincsen.
A védő szerint ügyfele – aki egy hamis személyivel kölcsönző férfinek nézetett utána a rendőrrel – esetében szó sem lehetett felbujtásról, csak segélykérésről, nem mellékesen a 68 éves férfi nem is tudta, hogy léteznek különféle nyilvántartások, így bűncselekmény hiányában felmentést kért. Hasonlóképpen kollégájához, az első- és a harmadrendű védőjéhez, aki szerint nem valósult meg a hivatali visszaélés.
– Egy rendőr nem végezhet kutatást az országos rendszerekben? – tette fel a kérdést. – Persze egyszerűbb lenne a helyzet, ha utána dokumentálta volna az eseteket, ám így is csak fegyelmi vétséget követett el.
Az ügyész szerint viszont a körzeti megbízott lehallgatott telefonbeszélgetései is bizonyították, hogy nem is akarta betartani a hivatalos utat. Hiteltelennek tartotta a vádlottak védekezését is az országos nyilvántartásokkal kapcsolatban, úgy vélte, egy polgárőr egyesület vezetőjének, illetve egy lőtér üzemeltetőjének tisztában kellett lennie a gyakorlattal. Ezek alapján mindhárom vádlottra felfüggesztett börtönbüntetést kért.
– A jóakarat, a hivatástudat és a segítőkészség motivált – mondta az utolsó szó jogán a rendőr, akiről felettesei igencsak pozitív minősítést adtak. – Aki dolgozik, hibázik, aki nem dolgozik, nem hibázik. S ahogy szokták mondani: aki nem hibázik, azt előléptetik...
A bíróság azonban nem fogadta el védekezését, s az ügyészi tényállással értett egyet: a körzeti megbízottat egy év két hónap, három évre felfüggesztett börtönre, társait hat-hat hónap, két évre felfüggesztett fogházra ítélte. A bíró az ítélet indoklásában elmondta, nem vitatta a jóakaratot, ám mindenképpen dokumentálnia kellett volna az eseteket. Emellett jogtalan előnye ugyan senkinek sem keletkezett a három eset kapcsán, hátránya viszont igen: sérültek a jogai, akiknek lekérte adatait.
A bíró mindhárom vádlott esetében megadta az előzetes mentesítést, vagyis büntetlen előéletűnek minősülnek, így a rendőr – ha felettesei is úgy akarják – tovább szolgálhat.
A másod- és a harmadrendű vádlottak felmentésért fellebbeztek, esetükben az ügyész súlyosbítást kért. A vádhatóság képviselője a rendőr büntetését tudomásul vette – a körzeti megbízott és védője három nap gondolkodást kért.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 15 hozzászólás érkezett-
15. szavarij 2012. február 20. 19:55
A lónak négy lába van, mégis megbotlik.Jóhiszemű segítség, minden ellenszolgáltatás kérés nélkül, csupán azért, hogy a csirkefogó ne menjen el büntetlenül, ne bújhasson ki a felelősség alól.A törvények átértékelésére és a bíróságok megújítására van nagy szükség.Ne a piszlicsáré dolgokat fújják fel, hanem az igazán komoly dolgokkal foglalkozzanak.
-
14. Vazulnéni 2012. február 11. 22:55
Érdekes minősítés mivel ezt külön nevesíti a törvény visszaélés személyes adattal címmel. Talán ha abban indul akkor nem lenne annyira izzadságszagú az egész. Buta és erkölcstelen dolog amit csinált a rendőr, ennél már csak az általa elkapott tolvajok, csalók és társaik bűnösebbek, de biztos ők is megkapták a büntetésüket...
-
13. Té Rex 2012. február 10. 21:11
Ezúton gratulálok a mélyen tisztelt honi igazság?szolgáltatásnak....
Ha esetleg nem mehet vissza szolgálni a parancsnokai döntése nyomán,ismét csökken azon siófoki rendőrök száma, akikben még szikrája maradt a bizonyos hivatástudatnak!Igaza van az egyik előttem hozzászólónak, biztos jól fog esni mindenkinek ha marad az egyre elterjedtebb"nem világít a lámpa???20.000 ft" rendőrség.Egy biztos, az általam ismert kmb-s fiúknak minden tiszteletem, ők bizonyították párszor, h létezik még hivatástudat. Ha azt akarják h ne legyen rendőr Ságváron, Ádándon, Szabadiban, Siófokon,nagyon jó úton haladnak.meddig lehet ezt még tűrni??!én nem kérek a trafi mögött bújkálós, belesz.rok a problémádba rendőrökből.
-
12. beluga1 2012. február 9. 12:34
Szerencséje,hogy nincs halálbüntetés,mert lehet felakasztják....Piszkosúl ráérhetnek ha ilyen semmi üggyel legalább 2 éve foglalkoznak.Lehallgatták,nyomozták,tárgyalták a nagy semmit.Tessék már nekünk hülyéknek megmondani mi ennek a társadalomra való veszélyessége???Megnézte,hogy ki a csaló gk.tulaja??Szörnyű.Ha nem nézi meg akkor azért itélik el???
-
11. halasbubuka 2012. február 9. 10:56
Nézzük reálisan a dolgot!Csinált amit csinált,nem számít.Olyan ember nincs akinek ne lenne bűne!Sokkal nagyobb zsiványságokat csinálnak büntetlenül.A magánvéleményem az hogy ezután ha egy percet is tovább marad a rendőrségnél a legnagyobb lúzernek nézi majd mindenki.Vagy tovább akarja szolgálni azt a testületet,aki cserben hagyja amikor gondja van.Egy állandó céltábla lessz ezután!!!!Ennyire nem lehet szeretni az egyenruhát.Váltani kell.
-
10. Mopedoscica 2012. február 9. 09:54
hm döbbenet,és ha tényleg csak ennyi lenne a büne.Az elöttem hozzászolokkal ellentétben kicsit többet tudok a kedves kmb-s rendörröl bár én sajnos nem tartozom a sogor koma és a jobarátok közé sem mig egyes embereket jol megszivatunk és bele röhögünk a fejébe másoknál a jelszo··HIVJÁTOK A PITYUT MAJD AZ ELINTÉZI·· Három évre felfüggesztett a törvény embere tiszta cikki nem,mit várunk a bünözöktöl bár a kmb-s felfüggesztése alatt kis falunkat megtisztitották a tolvajoktol igy hát tiszta lappal kezdhet és továbbra is szolgálhat és védheti önmagát˝˝ NO MEG A ...-IT ˝˝
-
9. Piszkos Harry 2012. február 9. 08:06
Valamit nem értek.
A rendőrnek van lehetősége utánanézni a dolgoknak, de joga nincs hozzá? -
8. vespasianus 2012. február 8. 20:55
egy biztos! ezzel az ítélettel még jobban aláásták a rendőrség tekintélyét! mi az hogy nem tehet különbféle intézkedéseket e gy kmb-s vagy akár egy járőr? a zsiványok ezen a híren röhögnek! szánalmas........ egy jó tanács kedves kmb-s! talán jobb lenne azt csinálni mint sok munkatársa, bírságolni ezerrel, mindenkit minden szarért, irányjelző jobb-bal "ez nagyatádon különösen divat" aztán lesz kitüntetés ha jól megy, sőt még nyugdíjat is a testületnél éri meg! azért sok sikert! mivel nekünk polgároknak ez a rendőr típus és hozzáállás még mindig szimpatikusabb mint az irányjelző jobb-bal!
-
7. zebulon. 2012. február 8. 18:01
Sajnállak Pisti, lassan ideje lenne elgondolkodni, hogy ezt és így, akarod-e csinálni?
-
6. Lakatos Vendel 2012. február 8. 17:15
halál minden tolvajra! A NAV miért nem foglalkozik egy kicsit többet és jobban azokkal,a politikusokkal,akikről ennyire meggazdagodtak? mert az nem lehet,hogy egy embernek becsületes úton ennyi ingatlanja,ennyi száz milliója,legyen!! vagy igen? Nekem sehogy sem fér a fejemben ez! de valamit nekem is már ki kellene találnom,hogy én is gazdag,nagyon gazdag és híres ember legyek! Mint mondjuk Pintér,Tasnádi és a többiek!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









