Gyorsan emeltek, hamar végeztek a kaposvári közgyűlésben
Mik ezek?
XMegszavazták, hogy januártól átlagosan négy százalékkal emelkedik a közszolgáltatások díja a somogyi megyeszékhelyen. A távhő díja egyelőre nem változik, a buszjegyek és bérletek árának emeléséről pedig decemberben határoznak a képviselők.
– Több esetben visszaadtuk a szolgáltatóknak a díjemelés mértékére kidolgozott javaslatukat – mondta a csütörtöki közgyűlésen Kéki Zoltán címzetes főjegyző. – Az árképzést egy város esetében ugyanis nem csupán a költségtényezők motiválják. Nem hagyhatók figyelmen kívül a szociális gondok és persze a várospolitikai meggondolások sem. Különösen igaz ez az önkormányzati lakások lakbérének esetében. A költségtényezők alapján 13,6 százalékos emelés volna indokolt, de az előbb említettek alapján 4,5 százalékos emelésre teszünk javaslatot. Úgy, hogy az önkormányzat több mint húsz százalékos emeléssel, csaknem nyolcmillió forintot biztosít a működéshez.
Pintér Attila (MSZP) már az előbb említett első napirendnél jelezte: 4,2 százaléknál magasabb díjemelést egyik közszolgáltatás esetében sem javasolnak elfogadásra Lamperth Mónikával. A kormány ugyanis a jövő évi inflációt ennyiben határozta meg, mondta.
Kéki Zoltán szerint az infláció semmi más, mint jelzőszám, nem alapja az ármegállapításnak.
– Az árak megállapításánál az igazolt költségek a meghatározóak, valamint a várospolitikai célkitűzések – mondta.
A temetkezési díjak négy százalékos emelése mellett döntöttek a városatyák a kaposváriak számára nyújtandó kedvezmény ugyancsak négy százalékos emeléséről is. Ez tízezer 910 forintról 11 ezer 345 forintra módosul.
– Ha pusztán a gazdasági ésszerűség alapján tettünk volna javaslatot, akkor 4,6 százalékos emelést javasoltunk volna a kéményseprés díját illetően – mondta Kéki Zoltán –, hiszen igazoltan ilyen mértékben nőttek a költségek. Ám az önkormányzat és a szolgáltató közötti közszolgáltatási szerződés értelmében a díjemelés mértéke nem haladhatja meg az előző éves, hivatalos fogyasztói inflációt, ami 3,6 százalék.
A januártól esedékes, valamivel több mint négy százalékos vízdíjemelés kapcsán Kéki Zoltán hangsúlyozta: a talajterhelési díjat maximumom tartjuk. Az államtitkárhoz felterjesztéssel éltünk e díj jelentős mértékű emelése érdekében, így próbáljuk elérni, hogy minél többen kössenek rá a csatornahálózatra.
A szemétszállítással kapcsolatos napirendnél kisebb vita bontakozott ki a közgyűlésen; nem a díjemelés mértéke, sokkal inkább a 35 literes gyűjtőedények tervezett kivezetése borzolta a kedélyeket.
– A 35 literes szemetesek a kisebb háztartásoknál jól alkalmazhatók – mondta Pintér Attila –, csak azért nem kellene kivezetni a rendszerből, mert egyesek megpróbálnak ezzel kibújni a fizetés alól.
Lamperth Mónika (MSZP) azt hangoztatta: nem szabadna a városvezetésnek ilyen érzéketlennek lennie. – Ezt mutatja a kisebb edény kivezetésének terve, miközben a számlázással kapcsolatos problémák sem oldódtak meg – mondta Lamperth Mónika. – A szemétszállító cégnél uralkodó zűrös helyzetet nem szabadna a városlakók nyakába varrni. Kéki Zoltán viszont azt hangsúlyozta, hogy akinek érvényes, 35 literes szemetesre vonatkozó szerződése van, az nem szűnik meg.
– Viszont új szerződéseket már nem kötnek – mondta. – Másik nagyvárosokban szinte sehol nincs ilyen méretű kuka. Ez egyébként nem a kisemberek gondja, ez a város problémája. A felvetést amúgy a bizottsági szakban kellett volna jelezni.
Szita Károly polgármester bejelentette a közgyűlésen: a távhő díja nem emelkedik, a tömegközlekedési tarifákat pedig majd a decemberi közgyűlés tárgyalja. – Nem ismerjük ugyanis a fogyasztói árkiegészítés mértékét – mondta –, s normatíva összege sem ismert még.
Az Országgyűlés márciusban a távhőszolgáltatás díjának megállapítását a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalta. Ezért a közgyűlés novemberi ülésére nem készült a díjmódosításról szóló előterjesztés.
A parkolási díj négy százalékos emelése mellett döntöttek a képviselők arról is, hogy a vásárcsarnok környékén, az ott élők érdekében a csarnok nyitásától, reggel hat órától kezdődik a díjköteles időszak. Így kívánja a város beterelni az autósokat az új parkolóházba. Szita Károly polgármester ugyanakkor azt kérte, hogy két héten keresztül csak figyelmeztessék az autósokat, hogy hat órától fizetős a parkoló. A közterületi hirdetőberendezések 4,2 százalékos díjemelésével kapcsolatos napirend kapcsán Pintér Attila arra hívta föl a figyelmet, hogy a rendszergazda cégnek kilenc milliós hátraléka volt az önkormányzat felé júniusban. Szita Károly úgy tájékoztatott, hogy négymilliót már befizettek. – Behajtjuk a többi kintlévőséget is, s aztán lépünk – mondta.
| Közüzemi díjak változásai | |
| Szolgáltatás megnevezése | Emelés mértéke (%) |
| Önkormányzati lakások lakbére: | 4,5 |
| A nyugdíjasházban a különszolgáltatások díja: | 3,8 |
| Temetkezési díj: | 4 |
| Kéményseprőipari szolgáltatások díja: | 3,6 |
| Víz- és csatornadíj: lakossági 4,2; közületi | 4,7 |
| Szemétszállítási díj: lakossági 3,67; közületi: | 6,95 |
| Szippantott szennyvíz elszállítása: | 3,8 |
| Parkolási díj: | 4 |
| Közterülethasználati díj: | 4 |
| Hirdetőberendezések elhelyezésének díja: | 4,2 |
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. Jim Connell 2011. november 11. 13:45
4. Gal Istvan
És az a kettő ingyen alpolgármesterkedik? :) -
5. cudarlive 2011. november 11. 08:44
Ez igen!Gyors, határozott, döntés volt! Semmi vita, hezitálás, hogy miként fogadják az emberek az amúgy is túlterhelt családi költségvetések az újabb sarcokat.
-
4. Gal Istvan 2011. november 10. 20:50
Connell, tényleg ne zavarja, hogy január óta csak két alpolgármestere van Kaposvárnak. Amiről ír, az alig több mint két hónapig volt igaz.
-
3. frequency 2011. november 10. 20:32
Két lehetőség miatt sikerülhetett a gyors döntés:
1.Senkinek nem volt kedve dolgozni aznap.
2.Mindegyikük nekiállt a munkáját végezni. -
2. targyilagosan 2011. november 10. 17:22
A címzetes főjegyző által előterjesztett közüzemi díjemelés (és a hozzá fűzött érvelés) olyan mint a kormány gazdaságpolitikai gyakorlata: az irány jó, csak tele van rögtönzéssel, következetlenséggel, szakmai dilettantizmussal. Borítékolható, hogy ilyen lesz a decemberi közgyűlésen az adórendeletek módosításának az indoklása is (mire ad lehetőséget az önkormányzat pénzügyi helyzete).
-
1. Jim Connell 2011. november 10. 16:52
"Társadalmi megbízatású alpolgármester maradt az ezzel második ciklusát kezdő Oláh Lajosné, aki szintén csak igen szavazatot kapott a képviselőktől. A harmadik, szintén főállású alpolgármester pedig a korábbi három ciklusban képviselőként, tanácsnokként tevékenykedő Tóth István lett, aki 11 érvényes és négy érvénytelen szavazatot kapott. Hármójuk havi bruttó illetménye összesen egymillió 382 ezer forint..."
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









