A pomádés fiúk a tükröződő kirakat előtt is riszálnak
Mik ezek?
XTúlfűtött táncosokkal teli, füstbe burkolózott teremre azért ne tessék gondolni, a régi varrodából kialakított táncteremben nem a Patrik Swayze-féle lázadó rosszfiúkra, meg kihívó lányokra találtunk. A táncparketten középiskolás fiatalok pörögtek, forogtak, akik legfeljebb annyiban egyeznek a filmbéli karakterekkel, hogy életük a tánc. Olyannyira, hogy állítólag olyankor is riszálnak, amikor esetleg kinevettetik magukat. A srácok bárhol képesek a figurák gyakorlására: az utcán séta közben, egy tükröződő kirakat előtt vagy épp a bevásárlóközpont gondolái között.
Mint kiderült, a táncteret az egyik fiú lelkes szüleinek köszönheti az egyesület, ők rendezték be a termet az egykori kisipari helyiségben. – Így megy ez Amerikában is. A táncosok ott is a legelhagyatottabb környékeken gyakorolnak, ahol olcsón lehet nagy hodály helyiséget bérelni – mondja a profi versenytáncos oktató, akitől azt is megtudtuk a siófoki Pomádé Táncegyesület versenytánc szakosztályát az ország tíz legjobb klubja között jegyzik.
– Van egy 34-36 fős versenyzőgárdánk. Jó kis társaság jött össze. Nyíltak, közvetlenek – sorolja Hetei Zoli, aki szerint a tánc nemcsak a mozgáskoordinációt fejleszti, de intelligensebbé is tesz. A nemzetközi pontozóbírói státusszal is bíró táncpedagógus megjegyezte: a versenytáncot méltatlanul hanyagolják, szerinte gyakorta több figyelmet kap egy rádióamatőr mint egy csodásan mozgó táncos.
Miközben beszélgetünk, a fiatalok is körbeülnek bennünket. A lányoktól megtudom például, hogy a lábukon díszelgő kötött lábszárvédőnek jóval több szerepe van annál, mint holmi divatos tánckellék, amitől vagányabbnak hatnak. – Ez egy bokamelegítő – magyarázza Bita Alexa, – azért használjuk, hogy melegen tatsuk vele az izmokat, így kisebb az esélye annak, hogy kiforduljon a bokánk.
A lányokon bronzos egyencipő van, míg a fiúk magasított sarkú latin cipőben ropják. Azért egy férfinak nem lehet könnyű megszokni az efféle lábbelit – jegyzem meg, és a fiúk sűrű bólógatásából arra következtetek, hogy nem tévedtem nagyot. Hetei Zoli hozzáteszi: a latin sarokra szükség van, a tartás miatt. A fiúkról egyébként kiderült, hogy kitartóbbak a lányoknál. Míg az egyesületen belül a lányok körében nagyobb az elmaradozás aránya, addig az erősebbik nem tagjai állandóak. S, hogy mi vonz egy tizenéves fiút a táncparkettre? A lányokra bökő szemöldök húzkodásból rögtön kiderül: természetes a női idomok. A bővebb választ persze most is a táncpedagógus adja a fiúk szájába. – A fiúkat a sport lehetősége ragadja meg a táncban, és szerintem arra is rádöbbennek, hogy nagyobb lesz az önbizalmuk a lányok előtt is – mondja Zoli, és ez az a pont, ahol megint a már megemlegetett Dirty dancing fickói jutnak eszembe.
A táncosok oktatójukkal egyetemben azt vallják, hogy a tánc igenis megtanulható, nagy kitartással a botlábúnak hitt partnerből is lehet jó táncost faragni. Az egész csak kitartás kérdése.
Latin junior listavezetőkkel is büszkélkednek
A Pomádé Tánc- Sport- és Szabadidő Egyesület 2001-óta létezik, kezdetben majorette és néptánc szakirányon foglalkoztak a téncolni vágyó fiatalokkal, a versenytánc szakosztály 2003-ban alakult. Azóta a versenytáncosok számos versenyen bizonyították tehetségüket. Az egyesületben táncol a hazai junior latin ranglista vezető páros. Bita Alexa és Hetei Máté néhány héttel ezelőtt a junior világbajnokságon is szerepeltek. A versenyen, amin 65 táncos pár indult, a világ országainak legjobb táncosai vettek részt, Alexa és Máté a 36 kiemelt pár közé került be.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. neverland 2009. június 20. 18:38
A Perfect Dance központja nem Siófok,habár itt is vannak párosai,az egyesület nevét nem ők öregbítik,hanem sokkal régebbi párosok.
Megjelent egy cikk "egy" egyesületről, amire a siófokiak méltán büszkék,miért kell rögtön foggal nekiesni a másik oldalról?Irigységből?Igen...de lehet igyekezni,hogy a nyomába érjenek.
Nagyon-nagyon sok sikert,kitartást és örömöt az összes táncosnak!
/egy nem Pomádés-nehogy szó érje a ház elejét/ -
3. xx...xx 2009. március 11. 22:35
Én meg úgy gondolom, hogy mindenki döntse el hol akar táncolni és nem kell folyton ujjal mutogatni egymásra. Senkit nem érdekel, hogy ki hol áll a listán ...a lényeg a tánc..sajnos ezt kevesen veszik figyelembe. Bár lehet, hogy több eredményt hozna mindenkinek!!!!Ezen gondolkodjon el az aki az elöző két hozzászólást beirta. Köszönöm...
-
2. dance 2009. március 10. 12:16
Siófokon van a Perfect Dance TSE-nek is egy tánc csoportja, mely ugyan rosszabb feltételek mellett működik, nincs saját táncterme, de országos jó ereményei igen. Az országos eredmény listán, a 2007-est ismerem, megelőzi a Pomádé TSE-t az egyesület.
-
1. Ann 2009. március 9. 21:47
Nekünk sajnos nincs tánctermünk, de nagyon jó a kis csapatunk! :)
egy kis ízelítő belőlünk:
http://www.youtube.com/watch?v=qFAAWjS_Zhc
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









