Építési lázban ég Kaposvár
Mik ezek?
XUtánajártunk, hogy állnak a munkálatokkal a négy nagyberuházás helyszínén, ahol most is több száz kaposvári dolgozik.
A somogyi megyeszékhely kétségkívül legnagyobb, országos jelentőségű fejlesztése a fürdő területén zajlik.
A három és félmilliárd forintos beruházás által jelentősen megerősödhet Kaposvár hagyományosan kultúrára és rendezvényekre épülő turisztikai vonzereje. Termálvizünk egy olyan fürdőkultúra meghonosításának lehetőségét tette lehetővé, amely az egész régióból, de külföldről is képes a megyeszékhelyre vonzani a magas színvonalú fürdőszolgáltatást, hatékony gyógykezelést kereső közönséget. A fürdő hasznos területe több ezer négyzetméterrel bővül, kilenc új medence, teljes wellness és gyógyító részleg egészíti ki a korábbi szolgáltatásokat. Helyenként még a szerkezeti elemek építését végzik a kaposvári munkások, másutt már a vakolásnál, a medencék burkolásánál tartanak. A nyilvánosság számára október elején nyílhat meg a hatalmas létesítmény.
Fürdőberuházás. Kilenc új medence, teljes wellness és gyógyító részleg egészíti ki a kaposvári uszoda és termálfürdő korábbi szolgáltatásait
Ugyancsak látványos a változás az átalakuló belvárosban. A járókelők naponta tapasztalhatják a haladást: az Ady Endre utcában néhány hete megkezdődött a térburkolat lerakása, valamint a növényszigetek burkolása. Az utca északi oldalán, a házak mögött már áll az a többszintes parkolóház, amely a környéken élő és dolgozó emberek számára könnyíti meg a belváros autós megközelítését. A városháza alatti kétszintes mélygarázs is elkészült, a szakemberek már a műgyantázást és a parkolóhelyek kialakítását is elvégezték.
Tölts le PDF-ben a Somogyi Hírlap kaposvári önkormányzati oldalát!
A Teleki utcában is hamarosan megkezdődik a díszburkolat elhelyezése. A Szivárvány Zeneház alatt elkészült az öltözőknek és kiszolgáló egységeknek helyet adó pinceszint, jelenleg már a restaurátorok mérik fel a díszítések állapotát a belső térben. Hamarosan a mozgatható nézőtér is a helyére kerül, végül pedig a külső homlokzat újul meg. Az augusztusi átadásig a Noszlopy Gáspár utca is átalakul, térkővel, szökőkutakkal, teraszokkal tarkított gyalogoszóna jön létre, amely tökéletes egységet alkot majd a meghosszabbodó sétálóutcával. Olyan városközpont születik mintegy kétmilliárd forintból, amely rendezett épületeivel, zöldfelületeivel, utcabútoraival, korzózásra alkalmas burkolataival csalogatja az itt élőket és a hozzánk látogató vendégeket.
Néhány hónap múlva elkészül Kaposvár új vásárcsarnoka is. A Baross Gábor utcában is teljes erőbedobással dolgoznak a kaposváriak, a csaknem egymilliárd forintba kerülő, parkolóhelyek sokaságával készülő épület körül az előre eltervezett ütem szerint folynak a munkálatok.
Az ifiház átépítése jelenti a folytonosságot a jelenlegi és jövőbeni építkezések között, hiszen az Együd Árpád Művelődési Központban nemrégiben kezdődtek csak meg a bontási munkálatok. Az új kultúrpalota jövőre készül el, sok-sok új lehetőséggel, funkcióval, amelyek által valóban a térség meghatározó intézménye jön létre.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









