Hamis a vetés: kikukoricázik a magyar gazdákkal a magmaffia
Mik ezek?
XA hamisításra szakértők szerint valóságos iparág épült, ezért a hatóságok mindent elkövetnek, hogy elcsípjék a neppereket, lebuktassák az előállítókat.
– Az idén még nem kaptunk bejelentést. Az egyik legdurvább év 2010. volt – tudtuk meg Ruthner Szabolcstól, a Vetőmag Szövetség és Terméktanács ügyvezető igazgatójától. – Több ezer zsáknyi hamis áru, főként kukorica kerülhetett forgalomba.
Lukács Norbert bodrogi agrárvállalkozó a napokban közel hárommillió forintért rendelt kukoricát. Ismert nagy cégnél vásárol hosszú ideje, még soha nem volt gondjuk. A szakember szerint észnél kell lenni az üzletkötéskor, a piacinál jóval olcsóbban kínált vetőmag eleve gyanús lehet.
– Közel sincs akkor előnye a vételnek, mint amekkora kockázatot rejt – emelte ki. – Valószínűleg a kisebb termelők dőlnek be a csalóknak. A nepperek kihasználják, hogy kevés a gazdák pénze, de mindenképp akarnak kukoricát vetni, a lehető legolcsóbban. Az elmúlt egy évben ugyanis csaknem 10 százalékkal nőtt a vetőmag ára, drágult a növényvédőszer, a műtrágya is csaknem 20 százalékkal.
Nagy port vert föl néhány éve a somogyi vetőmaghamisítási ügy. Most is nagy lehet a kísértés: egy zsák kukorica 30-40 ezer forint, de egy 20-25 ezer forintos árú felkelti az érdeklődést.
– Autóból, piacról, útszélén soha ne vegyünk vetőmagot – mondta Fehér István, vetőmag-felügyeleti osztályvezető. – Az esetek 99 százalékában gond lehet a termékkel.
A trükkök szinte kifogyhatatlanok: a hamisított vetőmagot akciós vagy megmaradt áruként igyekeznek eladni a nepperek, a cégjelzéses zsákok rendkívül hasonlítanak az eredetire. A címkét is hamisítják, az árut ételfestékkel színezik. S ami szinte valamennyi átverésnél közös: nem adnak számlát, így a pórul járt vevő nem reklamálhat. Fehér István hozzátette: a rossz minőségű, nem csávázott vetőmag miatt könnyen előfordulhat, hogy fele, harmadannyi lesz a termés, de az sem zárható ki, hogy nem kel ki semmi. A kukoricánál hektáronként több százezer forintot is elérheti a bevétel-kiesés.
---------------------------------------------------------------------------
Vetőmaghamisításról szóló összeállításunkat teljes terjedelemben a Somogyi Hírlap hétfői (2012.02.20.) lapszámában olvashatja.
A lapra itt is előfizethet!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









