SONLINE

A hazai állami propagandagépezet semmiféle reklámtevékenységet nem fejtett ki, a német turisták mégis tömegével választották nyaralásukhoz a Balatont. Kikapcsolódni és találkozni. Egészen addig, míg le nem omlott a vasfüggöny, majd a berlini fal.
Nem véletlen, hogy a keleti és a nyugati németek az 1960-as, 70-es és 80-as években éppen Magyarországot választották nyaralásaik, találkozásaik helyszínéül. Ahhoz, hogy megértsük, miért is vált a Balaton a legendás találkák és összeborulások helyszínévé, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a második világháború időszakának hazai politikáját, amelynek része volt az 1941-es népszámlálás is. Ezzel ugyanis sváb családok tömegeinek sorsa pecsételődött meg. A népszámláláskor a hazai német kisebbséghez tartozók közül közel félmillióan vallották magukat német anyanyelvűnek és mintegy háromszázezren német nemzetiségűnek. Ezek a népszámlálási adatok képezték az 1945 és 1948 között végrehajtott kitelepítések alapját. A második világháborút követően 1948 közepéig valamivel több, mint 166 ezer magát németnek valló személyt telepítettek át Németország amerikai és szovjet megszállási területeire, azaz az egykori NDK-ba és NSZK-ba.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A kitelepített családok közül sokan szétszakadtak, egyesek a keleti, a szerencsésebbek pedig a nyugati oldalon kényszerültek új otthont teremteni maguknak a semmiből. Ezeknek a családoknak később az anyaországban nyílt lehetőségük a rokoni kapcsolatok ápolására, a Balaton pedig kitűnő célpont volt ahhoz, hogy a nyaralásként számon tartott találkozókat megtarthassák.



Császárné Lits Mária siófoki szállodavezető nemcsak mint évtizedek óta tevékenykedő turisztikai szakember, hanem mint érintett családtag is jól ismeri a találkák történetét. Nagyanyja testvére és annak családja is a kitelepítettek sorsára jutott, így a család idővel, amikor már lehetett, az idehaza maradtaknál töltötte a szabadságát. Mária gyermekként, mint a családtagok és azok ismerőseinek idegenvezetője csöppent az idegenforgalomba, később pedig választott szakmájaként foglalkozott a tópartra érkező turistákkal, így a hidegháború alatti keletnémet–nyugatnémet kapcsolatokat bőségesen volt alkalma megismerni.
– Az például egyszerűen nem volt igaz, hogy az endékások csórók, a nyugatnémetek jobb módúak voltak – állítja Császárné Lits Mária. – Számos, odahaza jól szituált, saját otthonnal, autóval rendelkező keletnémet vendég tűnt a Balatonnál csóró turistának amiatt, hogy az NDK egyszerűen maximálta, egy-egy család mennyi pénzt válthat be.

Mindeközben a nyugatiak előttünk, magyarok előtt is a jólét megtestesítőiként jelentek meg, noha sokuk bérlakásban, adott esetben segélyen élt, és részletre vásárolt autót hajtott. Ők azonban annyit költhettek a Balatonnál, amennyit csak akartak, így gyakorta el is játszották nálunk a „Csekonics bárót”, miközben az odahaza jómódúnak is nevezhető keleti szomszédaik konzervet ettek a balatoni nyaralás során.
Na de az elnyomott népek mindig is megtalálták a lehetőségeket, így hamar kialakult a tóparti szükségkereskedelem. – A keletnémeteknek voltak minőségi holmijaik, amelyekre rá lehetett fogni, hogy a nyaraláshoz szükséges kellékek. Ágyneműt, törülközőt, hajszárítót, biciklit hoztak magukkal, amelyeket eladtak a magyaroknak, és ebből tudták fedezni a nyaralásukat – meséli a siófoki Napfény, a város első téli–nyári szállodájának vezetője, aki persze arra is emlékszik, miként segítették a szállodákban a tiltott nyugati sajtótermékekhez hozzájutni a keletieket. – A takarítónőkkel megbeszéltük, hogy a nyugatiak által kidobott újságokat vegyék ki a kukából, így ezeket, ha senki sem figyelt, oda tudtuk adni nekik. Így pénzt sem kellett kiadniuk a nyugati sajtóra.



A Hotel Napfény máig őrzi az egykori keletnémet turistakontingensek emlékét. A szállodában az NDK háromszáz kötetes cenzúrázott könyvtárat tartott fenn olyan olvasnivalókkal, amelyeket a nyaralás alkalmával ki lehetett kölcsönözni. Ha valamelyik keletnémet turista olvasnivaló után érdeklődött, az idegenvezetők valamennyi szállodából a Napfény könyvtárába irányították a literatúrára vágyakozó nyaraló honfitársat. A hotelben a könyvgyűjtemény a mai napig megvan, a kötetekben az eredeti olvasójegyek tanúskodnak arról, hogy a vendégek mely könyveket olvasták a vakáció alatt a legszívesebben.

Harakirit követtünk el azzal, hogy hozzájárultunk a német újraegyesítéshez – vélekedik a siófoki szállodaigazgató

Nosztalgikus emlék már, amikor a Balaton-part strandjain zsebkendőnyi szabad helyet sem lehetett találni a főszezonban, amikor a pulóverpiacokon keletnémet turisták csoszogtak jellegzetes egyenszandáljukban, hogy a számukra odahaza elérhetetlen kötött pulóverekkel felszerelkezve térhessenek haza.
A berlini fal leomlása a Balaton számára is új fejezetet nyitott, hiszen a határok szabaddá válásával a németek egyre kisebb számban tértek és térnek vissza Magyarországra. – Erkölcsileg felemelkedtünk, de gazdasági értelemben mondhatni harakirit követtünk el azzal, hogy hozzájárultunk a német újraegyesítéshez, hiszen a német turisták azóta más térségeket választanak nyaralásuk helyszínéül – fogalmazta meg véleményét Császárné Lits Mária.

A siófoki szállodaigazgató úgy emlékszik, hogy a fal ledöntése utáni euforikus hangulat később konfliktushelyzeteket is teremtett.
Jól példázza ezt egy eset, melyre élénken emlékszem és azóta is emlegetem – folytatta. – Egyszer a Napfény szálloda bárjában két német vendég veszekedett egymással. Egy volt NSZK-s és egy NDK-s turista kapott hajba azon, hogy kinek miért is rosszabb a határnyitás, a fal leomlása óta. Házigazdaként gondoltam, megpróbálom kibékíteni őket egy pohár itallal. Erre mindketten nekem estek azzal, hogy különben is, ti magyarok vagytok a hibásak, mert ti segédkeztetek az újraegyesítésben.

Titkosszolgálati dokumentumok is kiegészítik a berlini kiállítást, mely hamarosan vándorútra indul

A berlini magyar kulturális intézetben, a Collegium Hungaricumban (CHB) még január közepéig látható a berlini fal leomlásának 20. évfordulójához időzített, valóban történelmi kiállítás, amely Német egység a Balatonnál címmel a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas években a magyar tenger partján lezajlott német–német találkozókra emlékezik vissza.
Az „ötletgazda“ Can Togay János, az intézet igazgatója, továbbá Forgács Péter, a projekt művészeti vezetője egyaránt azt hangsúlyozta: a kiállítás célja, hogy felidézze a német és az európai történelemnek ezt az egészen rendkívüli szakaszát, a hidegháború idején megosztott német nemzet történetének azon eseményeit, amelyek – kényszerűségből – évtizedeken keresztül a német országhatárokon kívül, mégpedig Magyarországon, a Balaton partján zajlottak. A kelet- és nyugatnémet állampolgárok szándékos és véletlen balatoni találkozásai a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas években szinte megelőlegezték a fal leomlását és a német újraegyesülést.

A kiállítás szervezése a CHB igazgatójának kezdeményezése alapján a kor tanúihoz intézett felhívásokkal, illetve németországi és magyarországi kutatásokkal 2008 nyarán kezdődött. A német sajtóban megjelent felhívásokkal a kor szemtanúinak történeteit, privát film- és fényképfelvételeit, feljegyzéseit és képeslapjait keresték. A felhívásokra több mint ötven tanú jelentkezett. Az így összegyűjtött személyes történetek – a film- és képanyagok – a német–német kapcsolatok szinte valamennyi területét átfogják, és azokat kiegészítik a magyar és német archívumokban végzett kutatások, illetve az akkori titkosszolgálati anyagok.

A multimédiás kiállítás audiovizuális elemeinek összeállításához sikerült megnyerni a Privát Magyarország című sorozat alkotóját, a nemzetközi szinten is elismert Forgács Pétert, aki az amatőr filmekből történelmi dokumentációkat konstruált.
A kiállítás hamarosan „vándorútra“ indul, és annak anyagát több német városban, valamint Budapesten és Balatonfüreden is bemutatják. Az installáció anyagának egy része Németországban már könyv formájában is megjelent.
A Somogyi Hírlap megtudta: Füreden 2010 nyarán mutatják be az anyagot, s már tervezik a kötet magyar nyelvű kiadását is.