Harakiri vagy hőstett? Keserédes a német egység a Balatonnál
Mik ezek?
XA hazai állami propagandagépezet semmiféle reklámtevékenységet nem fejtett ki, a német turisták mégis tömegével választották nyaralásukhoz a Balatont. Kikapcsolódni és találkozni. Egészen addig, míg le nem omlott a vasfüggöny, majd a berlini fal.
Nem véletlen, hogy a keleti és a nyugati németek az 1960-as, 70-es és 80-as években éppen Magyarországot választották nyaralásaik, találkozásaik helyszínéül. Ahhoz, hogy megértsük, miért is vált a Balaton a legendás találkák és összeborulások helyszínévé, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a második világháború időszakának hazai politikáját, amelynek része volt az 1941-es népszámlálás is. Ezzel ugyanis sváb családok tömegeinek sorsa pecsételődött meg. A népszámláláskor a hazai német kisebbséghez tartozók közül közel félmillióan vallották magukat német anyanyelvűnek és mintegy háromszázezren német nemzetiségűnek. Ezek a népszámlálási adatok képezték az 1945 és 1948 között végrehajtott kitelepítések alapját. A második világháborút követően 1948 közepéig valamivel több, mint 166 ezer magát németnek valló személyt telepítettek át Németország amerikai és szovjet megszállási területeire, azaz az egykori NDK-ba és NSZK-ba.
A kitelepített családok közül sokan szétszakadtak, egyesek a keleti, a szerencsésebbek pedig a nyugati oldalon kényszerültek új otthont teremteni maguknak a semmiből. Ezeknek a családoknak később az anyaországban nyílt lehetőségük a rokoni kapcsolatok ápolására, a Balaton pedig kitűnő célpont volt ahhoz, hogy a nyaralásként számon tartott találkozókat megtarthassák.
Olvasni csak Stasi-engedéllyel: ilyen könyveket kölcsönözhezték az NDK-ból érkező turisták a Balatonnál
Császárné Lits Mária siófoki szállodavezető nemcsak mint évtizedek óta tevékenykedő turisztikai szakember, hanem mint érintett családtag is jól ismeri a találkák történetét. Nagyanyja testvére és annak családja is a kitelepítettek sorsára jutott, így a család idővel, amikor már lehetett, az idehaza maradtaknál töltötte a szabadságát. Mária gyermekként, mint a családtagok és azok ismerőseinek idegenvezetője csöppent az idegenforgalomba, később pedig választott szakmájaként foglalkozott a tópartra érkező turistákkal, így a hidegháború alatti keletnémet–nyugatnémet kapcsolatokat bőségesen volt alkalma megismerni.
– Az például egyszerűen nem volt igaz, hogy az endékások csórók, a nyugatnémetek jobb módúak voltak – állítja Császárné Lits Mária. – Számos, odahaza jól szituált, saját otthonnal, autóval rendelkező keletnémet vendég tűnt a Balatonnál csóró turistának amiatt, hogy az NDK egyszerűen maximálta, egy-egy család mennyi pénzt válthat be.
Mindeközben a nyugatiak előttünk, magyarok előtt is a jólét megtestesítőiként jelentek meg, noha sokuk bérlakásban, adott esetben segélyen élt, és részletre vásárolt autót hajtott. Ők azonban annyit költhettek a Balatonnál, amennyit csak akartak, így gyakorta el is játszották nálunk a „Csekonics bárót”, miközben az odahaza jómódúnak is nevezhető keleti szomszédaik konzervet ettek a balatoni nyaralás során.
Na de az elnyomott népek mindig is megtalálták a lehetőségeket, így hamar kialakult a tóparti szükségkereskedelem. – A keletnémeteknek voltak minőségi holmijaik, amelyekre rá lehetett fogni, hogy a nyaraláshoz szükséges kellékek. Ágyneműt, törülközőt, hajszárítót, biciklit hoztak magukkal, amelyeket eladtak a magyaroknak, és ebből tudták fedezni a nyaralásukat – meséli a siófoki Napfény, a város első téli–nyári szállodájának vezetője, aki persze arra is emlékszik, miként segítették a szállodákban a tiltott nyugati sajtótermékekhez hozzájutni a keletieket. – A takarítónőkkel megbeszéltük, hogy a nyugatiak által kidobott újságokat vegyék ki a kukából, így ezeket, ha senki sem figyelt, oda tudtuk adni nekik. Így pénzt sem kellett kiadniuk a nyugati sajtóra.
Császárné Lits Mária: a nyugatiak könnyen játszották a Balatonnál Csekonics bárót
A Hotel Napfény máig őrzi az egykori keletnémet turistakontingensek emlékét. A szállodában az NDK háromszáz kötetes cenzúrázott könyvtárat tartott fenn olyan olvasnivalókkal, amelyeket a nyaralás alkalmával ki lehetett kölcsönözni. Ha valamelyik keletnémet turista olvasnivaló után érdeklődött, az idegenvezetők valamennyi szállodából a Napfény könyvtárába irányították a literatúrára vágyakozó nyaraló honfitársat. A hotelben a könyvgyűjtemény a mai napig megvan, a kötetekben az eredeti olvasójegyek tanúskodnak arról, hogy a vendégek mely könyveket olvasták a vakáció alatt a legszívesebben.
Harakirit követtünk el azzal, hogy hozzájárultunk a német újraegyesítéshez – vélekedik a siófoki szállodaigazgató
Nosztalgikus emlék már, amikor a Balaton-part strandjain zsebkendőnyi szabad helyet sem lehetett találni a főszezonban, amikor a pulóverpiacokon keletnémet turisták csoszogtak jellegzetes egyenszandáljukban, hogy a számukra odahaza elérhetetlen kötött pulóverekkel felszerelkezve térhessenek haza.
A berlini fal leomlása a Balaton számára is új fejezetet nyitott, hiszen a határok szabaddá válásával a németek egyre kisebb számban tértek és térnek vissza Magyarországra. – Erkölcsileg felemelkedtünk, de gazdasági értelemben mondhatni harakirit követtünk el azzal, hogy hozzájárultunk a német újraegyesítéshez, hiszen a német turisták azóta más térségeket választanak nyaralásuk helyszínéül – fogalmazta meg véleményét Császárné Lits Mária.
A siófoki szállodaigazgató úgy emlékszik, hogy a fal ledöntése utáni euforikus hangulat később konfliktushelyzeteket is teremtett.
Jól példázza ezt egy eset, melyre élénken emlékszem és azóta is emlegetem – folytatta. – Egyszer a Napfény szálloda bárjában két német vendég veszekedett egymással. Egy volt NSZK-s és egy NDK-s turista kapott hajba azon, hogy kinek miért is rosszabb a határnyitás, a fal leomlása óta. Házigazdaként gondoltam, megpróbálom kibékíteni őket egy pohár itallal. Erre mindketten nekem estek azzal, hogy különben is, ti magyarok vagytok a hibásak, mert ti segédkeztetek az újraegyesítésben.
Titkosszolgálati dokumentumok is kiegészítik a berlini kiállítást, mely hamarosan vándorútra indul
A berlini magyar kulturális intézetben, a Collegium Hungaricumban (CHB) még január közepéig látható a berlini fal leomlásának 20. évfordulójához időzített, valóban történelmi kiállítás, amely Német egység a Balatonnál címmel a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas években a magyar tenger partján lezajlott német–német találkozókra emlékezik vissza.
Az „ötletgazda“ Can Togay János, az intézet igazgatója, továbbá Forgács Péter, a projekt művészeti vezetője egyaránt azt hangsúlyozta: a kiállítás célja, hogy felidézze a német és az európai történelemnek ezt az egészen rendkívüli szakaszát, a hidegháború idején megosztott német nemzet történetének azon eseményeit, amelyek – kényszerűségből – évtizedeken keresztül a német országhatárokon kívül, mégpedig Magyarországon, a Balaton partján zajlottak. A kelet- és nyugatnémet állampolgárok szándékos és véletlen balatoni találkozásai a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas években szinte megelőlegezték a fal leomlását és a német újraegyesülést.
A kiállítás szervezése a CHB igazgatójának kezdeményezése alapján a kor tanúihoz intézett felhívásokkal, illetve németországi és magyarországi kutatásokkal 2008 nyarán kezdődött. A német sajtóban megjelent felhívásokkal a kor szemtanúinak történeteit, privát film- és fényképfelvételeit, feljegyzéseit és képeslapjait keresték. A felhívásokra több mint ötven tanú jelentkezett. Az így összegyűjtött személyes történetek – a film- és képanyagok – a német–német kapcsolatok szinte valamennyi területét átfogják, és azokat kiegészítik a magyar és német archívumokban végzett kutatások, illetve az akkori titkosszolgálati anyagok.
A multimédiás kiállítás audiovizuális elemeinek összeállításához sikerült megnyerni a Privát Magyarország című sorozat alkotóját, a nemzetközi szinten is elismert Forgács Pétert, aki az amatőr filmekből történelmi dokumentációkat konstruált.
A kiállítás hamarosan „vándorútra“ indul, és annak anyagát több német városban, valamint Budapesten és Balatonfüreden is bemutatják. Az installáció anyagának egy része Németországban már könyv formájában is megjelent.
A Somogyi Hírlap megtudta: Füreden 2010 nyarán mutatják be az anyagot, s már tervezik a kötet magyar nyelvű kiadását is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. stasi 2010. január 5. 18:51
KLO09 egy sztasi ügynök volt.Ismerem mert igy tudott csak nyaralni. Ne feledd a jobbiki mindent kivizsgál .
-
5. csore65 2010. január 1. 17:48
Az első, és a harmadik hozzászólást írónak gratulálok,remélem jól érzi ott kint magát!A 4-es szepwilly hozzászóló nem tudom miért kotyog bele a másik,és máshoz szóló kérdésébe!
Megkérdezném a Németbe szakadt hazánk fiától,hogy melyik ország akart éhen halni,a DDR,vagy Magyarország?Mert elég kétértelmű az írása!
Amúgy meg sok mindent tudok,de ebben az országban jobb ha az ember befogja a száját,tisztelt 4.-ik hozzászóló!
Hát erről ennyit! -
4. szepwilly 2009. december 30. 19:36
csore65;
mit tudsz Te!? -
3. kl009 2009. december 30. 19:15
magyarszarmazasu ferfi aki 25 eve nemetoszagban (enykori NSZK) el
föiskolaivegzettseggel -
2. csore65 2009. december 30. 13:15
Nem tudom az előttem szóló személye kit takar,de "HÜLYESÉGEKET" ha lehet, ne írjon!!
-
1. kl009 2009. december 29. 17:11
Keletnemetek szerint a magyarok egy arulonepn mert kinyitottak a hatart...ezt egy keletnemet kollegam mondta aki a NDK-s idökben hatarör szazadoskent dolgozott....most meg portas.
A nyugatnemetkollegam azt mondja amagyarok egy halom penzt kaptak a hatarnyitasert..termeszetesen az NSZK vezetesetöl mert külömben ehen hatl volna az orszag.....de ha magyarba jövök mindig ker hogy vigyek neki magyar szalamit mert azt mar husz evvel ezelött is szerette:-))
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









