Jön a differenciált ingatlanadó? Az ÁSZ megtette javaslatait
Mik ezek?
XBár az ülésen már sokkal inkább az intézkedési terv részleteit kellett volna véleményezniük a képviselőknek, még mindig inkább az ÁSZ ellenőrzés december végén közzétett megállapításai kerültek terítékre. Pedig a képviselők elé tárt intézkedési terv számos fontos – az ÁSZ ajánlásai alapján megfogalmazott – feladatot ró a polgármesterre és a főjegyzőre egyaránt.
Előbbire többek közt, hogy az önkormányzati működés költségvetési pénzügyi egyensúlyát elsősorban az önként vállalt feladatokat érintő megtakarítási intézkedések révén helyre kell állítani a 2012. évi költségvetési rendeletben. A működési költségvetési egyensúly fenntartása érdekében pedig fel kell tárni az önkormányzat bevételszerző lehetőségeit. Ennek keretében többek közt az idén meg kell vizsgálni azt a lehetőséget, hogy a kommunális adót az ingatlanok értékéhez, illetve méretéhez igazított differenciált adónemmel esetleg kiváltsa az önkormányzat.
Törekedni kell ugyanakkor az intézkedési terv szerint az üresen álló bérlemények számának csökkentésére, s növelni kell a kintlévőségek behajtásának hatékonyságát. A 2012. évi költségvetés előkészítése, illetve tárgyalása során el kell végezni a folyamatban lévő és a tervezett beruházások teljeskörű felülvizsgálatát. Ugyancsak ebben az időszakban át kell tekinteni az adósságszolgálat szerkezetét, és likviditási terv készítésével, majd annak havonkénti aktualizálásával biztosítani kell a likviditás fenntartását.
Az intézményi gazdálkodást és struktúrát folyamatosan a megváltozó igényekhez, szabályozási, finanszírozási környezethez kell igazítani. Az éves beszámoló, illetve a költségvetés első félévi teljesítéséről szóló beszámoló keretében a közgyűlésnek be kell mutatni többek közt az önkormányzati és a minősített többségi tulajdonú gazdasági társaságok aktuális pénzügyi helyzetét, az önkormányzatnak a gazdasági társaságai felé fennálló követeléseit, nyújtott kölcsöneit.
A főjegyzőnek ugyanakkor folyamatosan figyelemmel kell kísérni és elemezni az árfolyam-, kamat-, valamint visszafizetési kockázatokat, valamint például a kezességvállalások, garancia és helytállási kötelezettségvállalások kockázatait, és azok alakulásáról a közgyűlést tájékoztatni kell. Az önkormányzati kötelezettségvállalásokról szóló közgyűlési előterjesztéseknek tételesen be kell mutatniuk a visszafizetés forrásait, valamint legalább három éves kitekintéssel a kamat és árfolyamkockázat várható kihatásait.
Ezen kívül folyamatosan figyelemmel kell kísérni a minősített többségi tulajdonú gazdasági társaságok kötelezettségeinek alakulását, az önkormányzat likviditására, pénzügyi egyensúlyára gyakorolt hatását.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. trafóház 2012. január 26. 09:18
" meg kell vizsgálni azt a lehetőséget, hogy a kommunális adót az ingatlanok értékéhez, illetve méretéhez igazított differenciált adónemmel esetleg "
még véletlenül se az ott lakók vagyoni lehetőségét! Az anyátok úristenit!
Nem tudom,hogy meddig nyomorgattok még minket,de már a határokat feszegetitek mocskok! -
1. michelin 2012. január 26. 08:39
Hiába,a Fidesz mestere az igazság ,hazug módon való tálalásának:
" A működési költségvetési egyensúly fenntartása érdekében pedig fel kell tárni az önkormányzat bevételszerző lehetőségeit. "
Újabb adókat fogunk kitalálni és bevezetni,mivel ebadó már van gondolkodunk hasonló könnyen és biztososan behajtható adónemeken, növeljük a helyi szinten nyújtott szolgáltatások díjait.
" hogy a kommunális adót az ingatlanok értékéhez, illetve méretéhez igazított differenciált adónemmel esetleg kiváltsa az önkormányzat. "
Fideszről,magyarra fordítva:
Meg fogjuk vizsgálni hogy hogyan tudnánk az ingatlanadót is bevezetni ,úgy hogy a kommunális adót is behajthassuk.Akár úgy is hogy az adóba beépítjük mint költségtényezőt.
" A 2012. évi költségvetés előkészítése, illetve tárgyalása során el kell végezni a folyamatban lévő és a tervezett beruházások teljeskörű
felülvizsgálatát. "
Nem lesznek látványberuházások,munkahelyteremtő támogatások csak a haveroknak adható.
Mi ellőt még " fidesz fóbiával" vádolna valaki:
20 éve a Fidesz és a Fidesz oszlopos tagja, Szita Károly vezeti a várost,ezt a helyzetet nem lehet "emútnyócévezéssel " elkenni.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









