Még mindig kiemelt állami beruházás a sávolyi MotoGP-pálya
Mik ezek?
XA Napi Gazdaság értesülése szerint ennek alapja, hogy a pályát építő Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft-ben alapvető változások történtek Az üzemeltetés továbbra is a Balatonring Zrt. birtokában marad, melynek 70 százalékos tulajdonosa a Worldwide Circuit Management SL, 30 százalék pedig a Magyar Turizmus Zrt-é.
Bobek József, Sávoly polgármestere sem tudott bővebb információt adni, mint mondta: napi szintű kapcsolatban van a befektetőkkel, a változásokról biztosan tájékoztatták volna. Bobek József továbbra is fenntartja azt a véleményét, miszerint a pálya építése nem pénz, hanem kormányzati akarat kérdése.
A pálya léte a kormányzattól függ a polgármester szerint
Az tény: az egy hete megjelent közlönyben a státuszát tekintve a sávolyi MotoGP pálya ugyanúgy államilag kiemelt beruházásként van nyilván tartva, mint év elején. Ismert: a Balatonring építése azután maradt félbe, miután a Magyar Fejlesztési Bank nem adta meg azt a 15,2 milliárd forintos hitelt, amit a spanyol beruházó kért, s aminek 80 százalékára a kormány vállalt kezességet. Korábban a beruházó azért kezdte meg saját kockázatára az építést, nem várva meg a hitel folyósítását, hogy elkészüljön a Magyar Nagydíj időpontjára.
Idén a tizennyolc futamos gyorsasági motoros világbajnokság tizennegyedik állomásaként szerepelt a sávolyi Balatonring. A nemzetközi versenynaptár szerint 2010 szeptember 19-én rendezték volna meg a Magyar Nagydíjat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. keszeg94 2010. szeptember 14. 08:12
SONLINE 2009.november 6.
Az alapkövet Bajnai Gordon, Gyenesei István, Talmácsi Gábor, 2007 nyolcadliteres világbajnoka és Vicente Cotino közösen helyezte el, majd pezsgővel koccintottak a sporttörténelmi pillanatra.
Magyarország 2009-től legalább öt évig házigazdája lesz a gyorsaságimotoros-világbajnokság egyik futamának, melyet a Sávolyon épülő Balatonringen rendeznek. A pályát több mint ötvenkétmilliárd forintos (200 millió euró) beruházás keretében a spanyol Sedesa csoport építi fel. A 3. Magyar Nagydíjat 2009. szeptember 20-án rendezik, az első kettőnek 1990-ben és 1992-ben a Hungaroring adott otthont. A beruházással amúgy 800 állandó munkahely létesül.
Gyenesei István, sportért felelős önkormányzati miniszter elmondta: nemcsak Sávolynak, hanem az egész térségnek nagy lehetőséget nyújt a pálya. Becslések szerint a magyar állam csak a nagydíj ideje alatt kétmilliárd forint bevételre tehet szert.
Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kiemelte, amíg a világban szinte mindenhol leállítják a befektetéseket, addig a sávolyi beruházás épp most kezdődött el.
Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke arról beszélt, nagy dolognak számít, hogy a pályát Balatonringnek nevezték el, hiszen már ezzel is nagy hírverést csináltak a térségnek.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









