Nem polgármesternek való vidék: sorra buknak a vezetők
Mik ezek?
XHiába, az acsai bolt előtt iszogatók már néhány hónappal ezelőtti látogatásunkkor megmondták: „a Sanyi lesz a polgármester, katonaember, ő kell ide.”
Bejött, mert Sanyi lett a polgármester: Harkány Sándort választotta meg a falu népe a 2014 őszéig tartó időszakra a négy induló közül, elődjének emlékezetes „buszsofőr-lefejelős” esete után. Somogyacsának, ennek a 222 lelkes, dombra épült zsákfalunak az új polgármestere mégis azt mondja most: meglepte a saját győzelme.
– A vetélytársaim házról házra jártak a kampányidőszakban, én nem mentem sehova, csak ha az utcán találkoztam valakivel, azzal elegyedtem szóba – állítja Harkány Sándor. – Mert én előre megmondtam: nem ígérgetek. Aki e nélkül is bennem bízik, az szavazzon rám így. Először egyébként nem akartam kötélnek állni, de aztán rábeszéltek az indulásra. A 2006-2010 közötti időszakban alpolgármester voltam, aztán 2010 őszén is bejutottam a testületbe, de tavaly márciusban már le is köszöntem. Nem ott folytatta a testület a munkát, ahol a korábbi abbahagyta, legyen elég ennyi az indokaim közül. Az előző négy év jó időszak volt a község életében. Annak a végén is felmerült, hogy induljak polgármesternek, de túl sokan támadtak a faluban...
Valóban katona volt korábban, erősíti meg a bolt előtti iszogatókat az új faluvezető.
– Az elveimből nem is engedek, kemény voltam és vagyok – magyarázza. – Teendőnk akad, rendet kell csinálni Somogyacsán, rendbe rakni a környezetünket, nekiállni dolgozni. Rá kell ébreszteni az embereket, hogy az adófizetők pénzét költjük rájuk, amiért tenni is kell. Persze a közmunkásokra gondolok itt, elmondtam nekik is, hogy ha a hat órájukból ötöt végigdolgoznak, akkor már jóban leszünk...
Harkány Sándor sokat vár az induló szociális földprogramtól.
– Az volna a célja, hogy az állástalanokat hozzászoktassa: termeljék meg helyben a saját háztartásuk számára szükséges zöldséget. Négy személy nyolc órában dolgozik majd az 1,8 hektáros kertészetben. A termény egy részét értékesítjük, a másik részét önköltségi áron megkapják a munkások. A törökkoppányi iskolai konyha, vagy a bonnyai Somogy Kertje üdülőfalu is vevőnk lesz, lehet. Egy traktort már vásárolt az önkormányzat, veszünk egy kapálógépet is, meg egy 48 méteres fóliasátrat.
Az új somogyacsai polgármester azt mondta képviselőtársainak, amikor letette az esküt: egy cél van, a településen, ássa el mindenki a csatabárdot.
A három menyecske esete, avagy Märcz Konrád ígéretet tett: két és fél évet még elvállal
Egy házzal odébb, Bonnyán (zsákfalu az is, 280 lakossal) sem lesz már szükség a csatabárdra, legalábbis ezt ígéri a régi-új polgármester. Märcz Konrád vezette a falut 1990 és 2010 között, de két éve már nem indult, most azonban visszatért, miután a képviselő-testület föloszlatta magát, mert nem tudott együtt dolgozni a 2010 októberében megválasztott polgármesterrel.
– Három fiatal menyecske került a testületbe 2010-ben, meg én – kezdi Märcz Konrád. – Akkor már polgármesternek nem indultam, elég volt húsz év, hetvenen felül már nem ambicionálja ezt az ember. A faluvezető is nő lett, úgyhogy négyük mellett az egyedüli férfi voltam.
A hölgyek nyilván nem tudtak kijönni egymással, vonjuk le a következtetést Märcz Konrád múltidézéséből, aki úgy folytatja:
– Képviselő-társaim tenni akartak a faluért, nem jöttek ki a polgármesterrel. Való igaz, én nemigen „harcoltam” vele. Mielőtt testületileg felálltunk, meg kellett ígérjem, hogy indulok a polgármesterségért. Erre a két és fél évre elvállaltam és sikerült is győznöm. Akkor dőlt ki egyébként a liszt, amikor egyszer csak szóltak, hogy elfogyott a falu pénze, nem tudnak fizetni a hivatalban. A település közterei is elszomorító állapotba kerültek, a Somogy Kertje üdülőfalu révén sok turista jár a községben, nem boríthat el bennünket a gaz szégyenszemre.
Új a testület is Bonnyán, egy képviselő került be a korábbiak közül, s most Märcz Konráddal együtt 3-2 lesz az arány, immár a férfiak javára.
– Mindenben meg fogom kérdezni a testület véleményét és nem szórom a falu pénzét, az inkább önrészre, pályázatra menjen – így a régi-új polgármester. – Sajnos, a hátrányos helyzetű kistérség átlagánál is rosszabb a munkanélküliségi helyzet Bonnyán, mert messze van Tabtól és mindentől. De közmunkások vannak, neki lehet állni dolgozni...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









