Példás összefogással készül Somogy az ítéletidőre
Mik ezek?
XAz előrejelzett extrém időjárásra felkészültek a mentők is. Az OMSZ valamennyi járművét ellátták hólánccal, hólapáttal, a teljes járműflotta bevetésre kész, számolt be Németh Géza, a kaposvári bázis vezetője. A Pannon Mentő leadta a hétvégi útvonaltervét a megyei katasztrófavédelemnek. Így a szakemberek pontosan tudják, mikor, s melyik térségben közlekednek azok a mentőkocsik, amelyek a művesekezelésre rendelt pácienseket szállítják.
– A kaposvári, a nagyatádi és a siófoki kórházba visszük a betegeket, hajnali háromkor indulnak el az első járműveink – részletezte Bődör József igazgató. – Minden eshetőségre felkészülünk, ezért csak tele tankkal indulhatnak el a mentőautók. Ha netán a hó miatt elakadnának, akkor is hosszú időn át megfelelő hőmérséklet lenne a járműben.
A rendvédelmi szervezeteken kívül a civilek is bekapcsolódnak a munkába. Peszt Péter, a polgárőrség megyei elnöke közölte: péntek estétől fokozott járőrözést rendeltek el Somogyban. Különösen nagy figyelmet fordítanak az egyedül élő, idős emberekre, de szükség esetén hóeltakarításban is segítséget nyújtanak. Számos településen traktort, erőgépet használhatnak.
– A KVG Zrt. több géppel kezdte meg az utak takarítását – közölte a cég munkatársa. A várható nagyobb mennyiségű csapadék miatt alásózást alkalmaztak a tömegközlekedés főbb útjain és az indokolt útszakaszokon. A hétvégi rendezvények miatt kiemelt figyelmet kap a Kossuth tér, illetve a Fő utca gyalogos forgalom által használt része. Megerősített 24 órás ügyeleti rendszer folyamatosan figyeli az időjárás alakulását, mely azonnali beavatkozást tesz lehetővé.
Esti járőrszolgálat
A napok óta tartó és várhatóan még a jövő hét végéig folytatódó rendkívüli hideg miatt járőrszolgálatot szervez a Fidesz kaposvári csoportja. Dér Tamás elnök pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: pártállástól függetlenül várják olyan önkéntesek jelentkezését, akik vállalják, hogy esténként végigjárják lakókörnyezetük utcáit. – Az önkéntesek jelentkezését a 20/561-3131-es, illetve a 20/359-8119-es számon várja a csoport – mondta Dér Tamás –, már félszázan jelezték, hogy segítenek. Az önkéntesek esténként nyolc órakor találkoznak a Petőfi téren.
Lehet korcsolyázni
A Desedán pénteken reggel 12 centiméter vastag volt a jég, így körültekintően és egymásra odafigyelve már lehet korcsolyázni a toponári és az aszalói öbölben. A rendkívüli időjárás miatt Kaposvár vezetése arra kérte a kollégiumok vezetőit, hogy időben indítsák útnak a vidéki tanulókat. Amennyiben nem garantált, hogy haza tudnak utazni, úgy a kollégiumban maradhatnak hétvégére is.
A városgondnokságnál hóügyeletet tartanak a hétvégén, a 82/526–043-as telefonszámon jelezhetik a kaposváriak, ha valahol nagyobb fennakadást észlelnek. A távfűtött lakásokban élők hibabejelentéseit továbbra is soron kívül fogadja a szolgáltató a 82/413–775-ös telefonszámon.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön hogyan készül a hétvégi ítéletidőre?
- Feltöltöttem a hűtőszekrényt élelemmel 29.42%
- Előkerestem a hólapátot és kikészítettem a homokot 23.53%
- Feljebb tekertem a fűtést 29.42%
- Lehoztam a padlásról a szánkót 17.65%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. NéhaGondolkodom 2012. február 5. 23:37
Már hangoztattam véleményemet máshol is, de azért ha megengeditek itt is megteszem.
A magam részéről be is tiltanán a sózást amig hótolással ilyen utakat lehet biztosítani. A fekete út nagy kisértés a gyorsabb haladásra és nem tudhatod melyik kanyar fagyott le éppen és gyorsan megvan a baj amit visszacsinálni már nem lehet. Az egyöntetüen hehér havas rendszeresen takarított út, meg a megfelelő ovatosságra intene minden közlekedőt. Arról nem is beszélve a kocsik sem rohadnának ilyen ütemben, de ez is a fogyasztói társadalom elvárása, sozzunk csak ész nélkül. Bár erről meggyőzni senkit nem akarok, sokan vannak kiknek az a pár perc többet ér a saját életénél, csak nehogy másét vegye el. Elég sokat vezettem a hét végén, régen éreztem azt hogy ennyire figyelünk egymásra. Még a gyalogátkelő előtt is időben udvariasan megáltak az autósok.
-
7. Kopasz1 2012. február 5. 09:39
Én nem tudom milyen ítéletidőre vannak felkészülve a KVG Zrt. dolgozói, de tegnap este 18,30 körül Kaposváron a négysávoson csak letaposott hóval lehetett találkozni. Hótolóval eggyel sem! Nemhogy letolva nem volt az út, de még hótoló sem volt az úton! A Kaposvárt elkerülő út, még tisztább és járhatóbb volt.
Különben is milyen ítéletidőről beszélnek? Ők még nem éltek a 60 -as, 70 -es években, amikor egy éjszaka 1/5 méternél is nagyobb hó szokott hullani, volt amikor hófúáttal. Mégis volt közlekedés. -
6. Baltazár79 2012. február 4. 10:33
Kár, hogy nem veszik fel a telefont... De biztos ott vannak... Nem kell valahová hólapátos? Akármilyen munka érdekel...
-
5. Piszkos Harry 2012. február 4. 08:34
Hüje szomszédunk az autóm mögé lapátolta a havat. Köszönöm, bunkókám... És még csak szólni sem lehet neki, mert homály...
-
4. Babapiskótata 2012. február 3. 22:23
kiralyftab:
Most is, mint minden évben igenis fel vannak készülve a télre!!!! De CSAK a télre! A hidegre és a hóra NEM! -
3. Marcali8700 2012. február 3. 22:08
Már bocsánat, de a 68-as út hol érinti a tolnai megyehatárt?! Nem 61-es utat kellene írni?
-
2. milyennapvanma 2012. február 3. 19:32
pártállástól függetlenül...
ez egy hányás, hogy a krízisből is politikát csinának... -
1. kiralyftab 2012. február 3. 18:56
Már most hallom a Vasárnapi hireket.
" Nem voltunk felkészülve a havzásra , váratlanul ért minket "
Ezt minden évben elhangzik az első havazás után.
Ez most sem lesz másképpen.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









