Suchman lemondott a sávolyi kormánymegbízotti posztjáról
Mik ezek?
XSok oldalról indult egyszerre támadás a projekt ellen - mondta a Sonline.hu-nak Suchman Tamás. - Arra kértem Bajnai Gordont, fontolja meg: véghezviszi-e a kormány a sávolyi MotoGP pálya megépitésével kapcsolatos döntését, vagy fölfüggeszti azt. Azért tettem ezt, mert az elmúlt napok médiatámadásai miatt átértékeltem a helyzetet. Én a kormányzati döntéshozatal felgyorsítására tettem ajánlatot, de be kell látnom, hogy a szakmai eljárás időt vesz igénybe. S nincs az az eljárás, ami a csúsztatásoknak ellen tudna állni.
Suchman Tamás példaként azt emlitette: megírták, hogy Szlovákiában olcsóbban épült versenypálya, de azt nem tették hozzá, hogy ott egész évben 40 ezer látogatóval számolnak, mig Sávolyra már a legelső esztendőben százezres tömeget várnak, s a somogyi pálya befogadó képessége folyamatosan növelhető lenne. - A jogdijak összege tiz év alatt 20 milliárd forintot tenne ki, de ezt ellentételezné az idegenforgalomból származó bevétel - tette hozzá Suchman Tamás. - A pálya a foglalkoztatottságot tekintve is nagyon sokat jelentene a Balaton nyugati medencéjében élőknek.
A szocialista politikus azt is elmondta: a miniszterelnök megbizta a gazdasági minisztert, hogy alapos vizsgálatot végeztessen az ügyben, s azt követően fog dönteni.
- Szeretném ezt a projektet megvalósulva látni - árulta el. - Ugyanakkor nem akarom, hogy Sávoly elhiresüljön, s egyfajta elátkozott beruházásként rögzüljön az emberek emlékezetébe, amihez jogszerűtlen dolgok tapadnak. Ez áll a döntésem hátterében.
Suchman Tamás pénteken még részt vesz egy magas szintű szakmai tárgyaláson, azt követően várja Bajnai Gordon miniszterelnök döntését.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön bízik még abban, hogy Sávolyon MotoGP-futamot rendeznek az idén?
- Igen. 18.19%
- Nem. 54.55%
- Mindegy, mi semminek sem tudunk örülni! 27.28%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. siózsolti 2010. március 17. 20:11
Tisztelt Suchman Tamás!
Ha egy kicsit körülnézne a párttársai között, nem csodálkozna azon, hogy minden gyanús amihez hozzáérnek! Bevallottan hazudtak reggel délben meg este. Mire számított? Hogy ezt a maszlagot is beveszik az emberek? Javaslom,ha tényleg ennyire jó üzlet, valósítsák meg a barátaival. 3 nap alatt kereshetnek 2 milliárdot.( Ön szerint) -
10. Suchman Tamás 2010. március 16. 13:46
Először fordul elő velem, hogy bármilyen internetes portálon megjelent szövegre reagálok. A kedves stílustalan, vádaskodó, mocskolódó szövegekre csak annyit mondanék, hogy soha semmit nem adtam fel, főleg nem olyat, ami a közösség érdekében áll, a lehetetlent is mindig megpróbálom. Sokszor elmondtam, hogy nem a hitel engedélyezésével voltam megbízva, hanem az összes hatósági engedély koordinálását végeztem. Üzenem a kétkedőknek: azok a támadások, amelyek minden fejlesztést érnek ebben az országban, hihetetlen károkat okoznak. A névtelenség homályába rejtezők jobb lenne, ha kijönnének a nyilvánosság elé.
Azt remélem, látják a véleménynyilvánítók, hogy az elmúlt években minden ügyet sikerre vittem, amit rám bíztak, Záhonytól a Balatonon át, Pécsig.
-
9. Tiistván 2010. március 12. 13:47
Most azok fizessék ki a kárt akik annyira akarták és mindenkit hülyitettek, Suchman, Kolber és a többiek! Ha van egy kis igazság még ebben az országban ki kell fizettetni velük.Száz évvel ezelött öngyilkosságot követtek volna el a rosszúl intézkedők
-
8. oregs49s 2010. március 12. 13:30
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
7. oregs49s 2010. március 12. 11:07
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
6. keszeg94 2010. március 12. 08:52
Mit ígértek az alapkő letételnél? EZT: Magyarország 2009-től legalább öt évig házigazdája lesz a gyorsaságimotoros-világbajnokság egyik futamának, melyet a Sávolyon épülő Balatonringen rendeznek. A pályát több mint ötvenkétmilliárd forintos (200 millió euró) beruházás keretében a spanyol Sedesa csoport építi fel. A 3. Magyar Nagydíjat 2009. szeptember 20-án rendezik, az első kettőnek 1990-ben és 1992-ben a Hungaroring adott otthont. A beruházással amúgy 800 állandó munkahely létesül.
A sajtótájékoztatón Gyenesei István, sportért felelős önkormányzati miniszter elmondta: nemcsak Sávolynak, hanem az egész térségnek nagy lehetőséget nyújt a pálya. Becslések szerint a magyar állam csak a nagydíj ideje alatt kétmilliárd forint bevételre tehet szert.
Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kiemelte, amíg a világban szinte mindenhol leállítják a befektetéseket, addig a sávolyi beruházás épp most kezdődött el. -
5. Tóth Félix 2010. március 12. 07:57
Kedves Oldbiker, megértem a bánatod. Viszont akkor is nonszensz, hogy Magyarországon minden x-szeres költségvetéssel épül, mint bármely más országban. Attól, hogy egy jó ötletet kívánunk megvalósítani nem kellene szabad kezet adni a korrupciónak és a panamáknak. Suchmann elvtárs érvelése pedig nemcsak hogy gyerekes, de szánalmas is. Kiváncsi vagyok, lesz e személyi felelőse ennek a történetnek. Megint a mi kis országunkon röhög mindenki. Köszönjük Suchmann elvtárs, köszönjük elvtársak.
-
4. Dietman 2010. március 12. 05:48
Huu, Suchmann elvtárs milyen okos!
Meghúzza a gázt és elszáguld a felelősség elől.......
Előbb kellett volna cimbora! Nem a ciklus végén! -
3. Oldbiker 2010. március 11. 20:53
Sajnos Magyarország ismét elszalajtott egy lehetőséget ami talán vissza sem tér többé. Örülhetnek és tort ülhetnek az ellenzők a képmutatók. Mi, akik szeretjük a sportot kiutazunk majd augusztusban Brno-ba és ott nézzük meg a motor-gp futamot. Majd ott vásároljuk meg meg a "C" szektorba szóló közel 100 eurós jegyet, ott bérlünk szállást egy hétre és ott étkezünk azokon a napokon. Az a közel 150.000 rajongó kik szintén kiváncsiak a jelen motorsport legnagyobb alakjaira szintén így fognak cselekedni. A Csehek kikre a frászt hoztuk az elmúlt időben a konkurenciánk végett most fellélegezhetnek, örömmel számolják majd a náluk elköltött forintot, eurót s megannyi ország különböző valutáját. Se baj, fel a fejjel! A magyar virtus ismét győzőtt az ész felett.
-
2. vakmagyar 2010. március 11. 20:31
ez a bácsi is megérett a cserére a barátaival egyetembe.el lehet menni nyögdijba.spanyol bácsi biztos mondta,hogy nincs retörn lóvé.erre bugos lett a téma.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









