SONLINE

A polcok mögötti, tarka-barka párnákkal gazdagon puhított pódiumon üldögélnek a lányok, nagyok és kicsik vegyesen. Olvasnak, s ebben, lévén a helyszín a kaposvári gyermekkönyvtári részleg, semmi meglepő nincs. Pedig az alkalom nagyon is különleges. A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) a sikeres nemzetközi kezdeményezést, az Olvasó-társ programot adaptálja, hazánkban elsőként Kaposváron. Az ötletet, mely az európai társaság baltikumi elnökétől származik, egy SOS gyermekfaluban honosították meg. Az egyetemisták azóta hátrányos helyzetű gyerekeknek olvasnak, akiknek a könyvek forgatásából szerezhető élmény nem mindennapos. A szakemberek betűgazdag környezetnek nevezik azt az állapotot, aminek a megteremtése kívánatos volna, mondta Gombos Péter főiskolai oktató, aki a HUNRA alelnökeként kapott megbízást a hazai alkalmazás kereteinek kidolgozására. Az Olvasó-társat, amiről májusban szerveznek konferenciát Kaposváron, mozgalommá szeretnék bővíteni.  

Elmélyülten válogatnak a gondoláknál az iskolás lányok, körültekintő kutakodás után lehuppannak a Kaposvári Egyetem hallgatói mellé, majd kisvártatva halk mesefoszlányok töltik be a téka csendes késő délutánját. Március óta minden hétfőn ez történik. Pedig Gombos Péter és tanítványai nem lehettek biztosak abban, hogy kezdeményezésük hosszú életű lesz. A kaposvári főiskolai oktató, gyermekirodalom-kutató meséli: a hallgatóknak várakozáson felül sikerült összebarátkozniuk a gyerekekkel. Így változó létszámban ugyan, de minden alkalommal ott vannak, és olvasnak.
– A kultúra átadásának, átvételének legkézenfekvőbb módja a könyvek szeretete – mondja az oktató, aki korábban beás nyelvű mesekönyvet jelentetett meg. – Az a célunk, hogy a könyvek élményt adjanak a gyerekeknek, és rájöjjenek, hogy olvasni szórakoztató és jó dolog.
Az eredeti Olvasó-társ európai programban családokhoz járnak a vállalkozó szellemű fiatalok. Miután ez a szociális körülmények, a kiszámíthatatlan fogadtatás miatt váratlan helyzeteket eredményezhetne, amire az egyetemisták nincsenek felkészítve, átalakították a programot. A gyerekek járnak az egyetemistákhoz, a helyszín pedig mi lehetne más, mint a gyermekkönyvtári részleg.



Péter megkereste a kaposvári védőnői szolgálatot, hogy fogadókész családokra találjon. Hárman vállalták a gyerekekkel megbeszélve, hogy kapcsolódnak a foglalkozásokhoz. Ekkor a hallgatók megkeresése következett. Gombos Péter nem kertel: volt, aki kerek-perec kijelentette, hogy bármikor szívesen foglalkozik gyerekekkel, csak ne romák legyenek. Viszont cigány hallgatók szívesen jelentkeztek volna, de a szervezők kifejezetten el kívánták kerülni a szegregált kisközösség kialakulását.

A tékában Haraszti Ágnes kommunikáció-szakos egy nagyobbacska lánynak, Varga Márta magyar-szakos egy alsótagozatosnak mesél Batta
György Kolbászfurulyájából. Van ovisuk is, neki a keménytáblás leporelló a korosztályos sláger, kevés szöveggel, sok néznivalóval. Szarka Viktória magyar-szakos hallgató meséli, számára is meglepetés volt, hogy a gyerekek mennyire megkedvelték az Olvasó-társat. Egy idő után nemcsak hallgatták a történeteket, hanem hamar maguk is olvasni kezdtek. Pedig erre senki sem ösztökélte őket. Aki mereven elzárkózott a hangos olvasás elől, később maga kérte, hadd próbálja meg. És így lett. Olvasnak a hallgatók, majd olvasnak a gyerekek. Mindig megbeszélik az olvasottakat, abból is sokat tanulnak. Beszélgetnek arról is, mi volt az oviban, az iskolában, sőt: házi feladatokat is megoldanak néha. Akár egy kis család. A félórásra, háromegyedórásra tervezett alkalmak rendszerint másfél óráig tartanak. A program sikeréről május végén a Kaposvári Egyetemen konferencián számolnak be a hallgatók.

Gombos Péter elégedetten beszél az Olvasó-társról. Azt mondja, az olvasás méltatlanul háttérbe szorult, a szociális helyzettől majdhogynem függetlenül, de a nehéz sorban nevelkedőkre halmozottan igaz. A HUNRA ezért létrehozott egy roma munkacsoportot, amelyben a cigányság élethelyzetének és olvasási szokásainak megfelelő programokat dolgoznak ki. A kaposvári könyvtárosok segítségével pedig a Kaposvár környéki cigányság olvasási szokásait mérték föl; erről is szó lesz a hó végi konferencián. Ehhez a társaság pályázati forrást is nyert.

– Az Olvasó-társ egy olyan program, amivel tulajdonképpen egyetlen fillér támogatás nélkül is eredményt tudunk elérni – magyarázza Gombos Péter. – Az egyetem aprócska ajándékokat ugyan biztosított a gyerekeknek, de ezek tényleg jelképesek voltak. Kifejezetten el akartuk kerülni, hogy ezért csatlakozzon bárki a programhoz.
A főiskolai oktató szerint ugyan ma már sokan mondják, hogy olvasás nélkül is lehet teljes értékű ember valaki, de szerintük nem lehet. Azokban az országokban, ahol gondot fordítanak a fiatal korosztály olvasáskultúrájára, ilyenek a skandináv államok, jobban teljesítenek a gyerekek. A lengyelek is kampányt indítottak az utóbbi években számos, az ötévesnél fiatalabbak és a könyvek kapcsolatának ápolására, és azóta jobb eredményeket érnek el az iskolai PISA-felmérésekben. Hazánk eközben az EU-átlag alatt toporog.

– A tanárok nem mindig veszik észre, hogy van egy ifjú generáció, aki sokat olvas, de az iskolában forszírozott művek nem érintik meg, mert nem az ő világukról, nem az ő nyelvükön szólnak – mondja Gombos Péter. Az irodalomtanítás előtt nagy kihívás, hogy a pedagógusok elolvassák a fiatalok által kedvelt értékes irodalmat.
Így, véli a HUNRA alelnöke, kialakulhatna a dialógus az új hősökről, új történetekről, és megnyílhatna az út akár a mostoha sorsú kötelező olvasmányok előtt is...

SOS-falu: könyvbatyu a pályakezdéshez

A Magyar Olvasástársaság az Olvasó-társ program mellett egy másik kezdeményezést is indít az SOS gyermekfaluhoz kötődően. Az állami gondozásban részesülő, és 18 éves kort elérő fiataloknak könyvcsomaggal könnyítenék meg az önálló életkezdést. Alaplexikonok kerülnének a batyuba, tudtuk meg Gombos Pétertől. A hazai SOS gyermekfaluban élők között ugyan nincsenek túl nagy számban egy-egy évben a felnőttkort elérők, de a program költségének előteremtése még így is fejtörést okoz a HUNRA ötletgazdáinak.