„Aki a koncertünkre jön, hagyja otthon az önérzetét”
Mik ezek?
XRitkán látni a Belmondót Somogyban, legutóbb két siófoki Coke Clubos tisztelgésen lehetett hozzájuk szerencsénk az LGT és az EDDA ellőt mint Bel GT és Belda. A zenében és a dalszövegekben is inkább az igényes játék és a könnyed humor, semmint a kiszámítható dallamok és karcos megmondások üde színfoltjaként működő banda most Kaposváron turnézta szét a médiát új albumukat, a Mikor-t bemutatva. Czutor Zoltán, énekes, gitáros, dalszövegíró és Reggel Ferenc dobos szerkesztőségünkbe is benézett pár keresett szóra.
A szokatlan műfaj - személyes mutatjuk meg az új lemezt - azonnal belendítette a mondanivalót, hiszen együtt állapítottuk meg: nem könnyű zenésznek lenni ott, ahol szinte mindig színpadon kell állni, és ahol szinte kötelességszerű megjelenni időről-időre új albummal a közönség előtt, de a publikum és a zenész közötti kapcsolat mélysége talán még ezeknél is fontosabb. Czutor Zoltán például azt mondta, hogy neki nem is lett volna igazán más választása valószínűleg, mert a mai napig érzi a késztetést, hogy zenészként létezzen. S ezt az a piaci nyomás sem homályosítja el, amit a tévékből félévente kiáramló új „sztárok” jelentenek.
Mindenkinek nem tudnak és nem is akarnak megfelelni
- Beérett a munkánk gyümölcse és valahol egy kisebbfajta győzelmet sikerült elkönyvelnünk mert például a december közepén megjelent új albumból már most többet adtunk el, mint az egyik televíziós karaoke-verseny legutóbbi győztes - örülhettünk együtt a Belmondo kiadója legfrissebb hírének a frontember tolmácsolásában. Tapasztalatból is bátran állítható a Belmondo inkább külön kategória; erre a személyes élményre erősített rá Reggel Ferenc is, aki szerint a zenekar a fellépéseket igazi játékként kezeli, ami csak élő koncertekkel megy, s ahol mindig a személyes kontaktus megteremtése és a sajátos, egyedi hangulat kialakítása cél, nem csak átkötésekben, zeneileg úgyszintén.
- Ebben a spontaneitásnak nagy szerepe van, hiszen a Belmondo nagyszerű zenészekből áll; mindig történik valami a színpadon és a színpad körül, és mi szeretünk erre reagálni - avatott be Czutor Zoltán a sajátos miliőbe, amely miatt a rajongótábor emocionális kötödése meglehetősen erős a srácok beszámolója alapján.
Azt, hogy erre a színpadon túlmutató zenei igényességre, filozófiára, mondanivalóban mélységekbe kalauzoló zenei alázatra mennyire vevő a közönség, nehéz lenne válaszolni.
- A baj talán az, hogy Magyarországon ideológiai alapon hallgatnak sokan zenét - villantott fel egy kiindulási pontot Czutor Zoltán a piaci összefüggésekből. - Gyakorlatilag majdnem mindegy, milyen zenét játszol, ha ideológiailag megfelelsz a füleknek - mondta, s hozzá tett volna számos példát a hazai mezőnyből, akik az abszolút zenei mélypont ellenére, ötlettelen fásultság dacára játszanak ezrek előtt.
- A Belmondo nem ilyen, egyikünk sem hajlandó ideológiák mentén zenélni, csak a szakmai kihívásokkal kívánunk foglalkozni - zárta határozottan az énekes. A jó hangulatba és a tudásba az is belefér, hogy nem mindenkinek tetszik, amit csinálunk - ismerték el szinte együtt arra a felvetésre, hogy a koncertjeiken elő- előfordul egy kis fricska, élc a számokban és között is. - Aki eljön egy Belmondo koncertre, az hagyja otthon az önérzetét, mert nem fogja élvezni - foglalta össze gyorsan születő új szlogenjüket Czutor Zoltán.
- A csak színpadi jelenlétből természetesen nem lehet megélni Magyarországon - néhány zenekar kivételével - rakja helyre az idealisztikusan, csak a zenének élő és az „érzésnek” dolgozó Belmondo-képzetet Reggel Ferenc. - Mindamellett, hogy élő zenekar vagyunk, koncertezünk, albumot adunk ki, eleget teszünk minden élő rádió és tévés felkérésnek, a zene más műfajaival is kell foglalkoznunk.
A februári lemezbemutató koncert után jön a tavaszi turné
A Belmondo hazai viszonylatban az albummegjelentetést is sok újítással igyekszik kezelni. Előző albumuk dalait a próbaterembe kisebbfajta fogyasztói csoport-vizsgálatnak vetették alá, a Mikor két daláról - Libidó, Egyedül - pedig a zenekar Facebook oldalán lehetett szavazni. Érdekes, hogy a rajongói vélemények nagyjából egybe estek rádiószerkesztői véleményekkel is. - A Mikor sikere egyébként valószínűleg annak köszönhető, hogy nagyon direkt, nagyon közvetlen, nagyon létező érzésekről beszél, s külön szerencse, hogy mind hangszerelésben, mind tempóban úgy kaptuk el, hogy a zene és a szöveg nagyon erősíti egymást - állította a Belmondo legfrissebb slágerét alapra Czutor Zoltán. Hozzátéve, hogy a ráismerés a lényeg, a siker abban van, hogy 10 vagy 100 ezer ember ugyanezt érzi, gondolja. Ezt a ráismerést nem lehet klisékből megfogalmazni. Ilyenkor mindig el is gondolkozik az ember, hogy ezt valóban ő alkotta-e, vagy kapta valahonnan - kalauzolt el minket a szerző a Mikor születési erdejébe.
A nyilvánosság előtt hat-hét éve létező zenekar népszerűsége egyre nagyobb, ez a lekötött koncertek számán is érezhető. Mint kiderült a február 11-ei lemezbemutató koncert (Budapest, Corvintető) után már márciusban szinte egy komplett turnét vesz nyakába a Belmondo tíz koncerthelyszínnel, és a nyári fesztiválidőszak még meglehetősen távolinak tűnik. Azt, hogy az intenzív zeneéleti igénybevételt meddig lehet önmaguknak is megfelelő színvonalon űzni, csak félve jósolt frontember. - Ez napi szinten is dilemma - mondta a Czutor Zoltán. A jó dolgoknak is meg kell fizetni az árát, és ez sajnos azt jelent, hogy más jó dolgok kimaradhatnak az ember életéből -.
Jöjjenek, megyünk
A siófoki ikonokhoz visszatérve Czutor Zoltán és reggel Ferenc is azt mondta, bármikor szívesen vállalnak hasonló felkérést, mert valahogy különösen jól áll a Belmondónak az olyan feldolgozás-feladat, ahol a zenekar arcélére kell átsimítani egy-egy dalt. Azt, hogy kit látnánk és kit nem, egy hasonló szituációban a Belmondo ikonná avatásán ugyanazt válaszolták. Bárkit, jöjjenek, mutassák meg!
Belmondo a weben
-----------------------------------
Honlap
MySpace
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









