A legjobb nyolc közé harcolták magukat a siófoki lányok
Mik ezek?
XPocsékul kezdték a meccset a siófokiak, Imre Vilmos már az ötödik percben (4-3) kikérte idejét. Bizonyára nem gondolta, hogy ezzel sem sikerül megállítania csapat mélyrepülését…
A tizenharmadik percben a gyenge kezdés ellenére is még döntetlenre álltak a csapatok (7-7), ám nyolc perc múlva már hattal mentek a házigazdák (14-8).A szünetig hátralévő időben négyre sikerült csökkenteni a hátrányt, de a vendégek védekezésben és támadásban is messze tudásuk alatt teljesítettek tanítványai, akik ekkor talán a szezon leggyengébb játékát nyújtották.
A fordulás után hét perccel hat volt közte (23-17), amikor elkezdtek felzárkóznia vendégek, akik Kiss Olívia szünet utáni első találatával egyenlítettek (24-24), majd az utóbbi találatával vezettek először a találkozón (26-27).
A folytatásban már ki sem adták a kezükből az előnyt, sőt Kiss és Szepesi két-két újabb gólja után máris öttel mentek hat perccel (27-32) a vége előtt. A hátralévő időben már egyértelműen a vendégek akarata érvényesült, az újvárosiak már nem tudták tartani a lépést Imre Vilmos együttesével, mely történelmi sikert ért el, hisz először jutott a kupasorozat legjobb nyolc klubja közé. Kedvező sorsolással pedig akár a döntő sem elképzelhetetlen számukra…
Dunaújvárosi REK – Siófok KC-Galerius Fürdő 32-36 (17-13)
Dunaferr Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Horváth P., Marton.
DREKK: Víg – Hosszu B. 2, Jókai 5(2), Gera 3, Takács D. 4, Ferling 5(1), Berta 4. Csere: Pisák (kapus), Vadász, Takács F. 2, Gáspár 2., Sári 2, Erdősi 3. Vezetőedző: Gulyás István.
SKC: Herr O. – Bódi 5, Szalai 1, Bogdanovic 6(1), Németh Cs. 1, Kiss O. 8, Szepesi 5(2). Csere: Lajtos (csere), Bloj, Mörtel 10(1).
Szakmai igazgató: Imre Vilmos.
Hétméteresek: 7(3) , illetve 5(4).
Kiállítások: 6(2), illetve 8(4) perc.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









