A negyedik rangadót elbukta a KKK Pécsen
Mik ezek?
XPécsi VSK-PANNONPOWER–Kaposvári KK 83–78 (22–16, 19–23, 21–25, 21–14)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1500 néző. Vezette: Földházi T., Király L., Szabó G.
A két együttes párharcában eddig három kaposvári siker született. A somogyiak a hazai bajnoki megnyerése után a magyar kupából kettős győzelemmel búcsúztatták a pécsieket.
Az igazsághoz tartozik, hogy rendre kis különbségű végeredmények születettek, ráadásul ezúttal legjobb játékosaira is számíthatott Csirke Ferenc vezetőedző. Például a sérüléséből felépülő Csiricsre, aki a találkozó első pécsi kosarát jegyezte. A vendégek Raivio triplájával ugyan válaszoltak, ám a baranyai együttes rendre számíthatott Csiricsre.
Az első negyed derekán a vendégek tíz dobásból mindössze egyetlen alkalommal találtak gyűrűbe. nagyrészt ennek köszönhetően is már a 7. percre 18–10-es előnyt szerzett a Pécs.
Csirics egymaga annyi pontot gyűjtött, mint a kaposváriak összesen, ráadásul Doyne még csapattársánál is eredményesebb volt. A játékrész végére Koma kosaraival szépítettek a somogyiak, akik a folytatásban Ahelegbe, illetve Raivio pontjaival tartották magukat. utóbbi triplával egyenlített 28–28-nál a 15. percben. Kiválóan szedték a lepattanó labdákat a vendégek, de a félidő végéig Csirics ismét aktívabb lett, így újra vezetett a Pécs.
A nagyszünet után a Raivio, Ahelegbe duó már vezetéshez juttatta a Kaposvárt, Koma duplája után pedig időt is kért a Pécsnek Csirke Ferenc edző. A folytatásban 55–55-re jött fel a hazai alakulat, de Ahelegbe találataival két pontos előnnyel várhatta a záró játékrészt a Kaposvári KK.
Csirics zsákolása nyitotta a negyedet, majd Kovács P. triplájával lépett meg ismét a Pécs. Ádáz csatát vívtak az újabb fordításért harcoló vendégek, de az eladott labdák után újra hazai találatok születtek. Hat percig (!) nem tudott pontot dobni a vendégegyüttes, ennek ellenére mégis sikerült visszakapaszkodni. Óriási izgalmakat hozott a végjáték, melyből ezúttal a baranyai együttes jött ki jobban és megnyerte a két csapat negyedik párharcát.
Pécsi VSK PANNONPOWER: Vaszojevics (7/3), Kovács P. (13/9), Doyne (25/6), Csirics (20), Tóth N. (12/3). Csere: Eilingsfeld (6), Csabay (-), Lepsényi (-). Vezetőedző: Csirke Ferenc. Edző: Földi Sándor.
Kaposvári KK: Ahelegbe (14), Raivio (26/12), Szőke (3/3), Lekli (12), Fey (12). Csere: Koma (6), Kiss K. (-), Dávid G. (5), Kutasi (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









