A padból keljetek most fel! Kötelező testnevelés, minden nap
Mik ezek?
X– Azért is fontos a mindennapos testnevelés ügye, mert egy közelmúltban készült kutatás szerint ha tíz százalékkal sikerül növelni a lakosság aktivitását, akkor az több mint kilencmilliárd forint megtakarítást eredményez a táppénzkasszában – jelentette ki az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának ülésén Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője.
A kezdeményezés hasznosságát talán nincs is aki vitatná. Az élettani hatásokról Marics Erzsébet Somogy megyei sportfőorvos nyilatkozott.
- Többségében a két végletet lehet elkülöníteni az általam vizsgált gyermekeknél. Vagy túlsúlyosak, vagy véznák, gyenge izomzatúak. Bár pontos statisztikát nem készítek, de amennyiben a kettőt összevonjuk biztosan nagyobb az arányuk ötven százaléknál. A tapasztalat az, hogy manapság nagyon kevés rendszeres mozgásban, sportfoglalkozásban részt vevő gyerek. A többség egyáltalán nem végez ilyen tevékenységet és ez persze meg is látszik. Nagy tévedés, hogy csak felnőtt kori probléma a cukorbetegség, vagy a keringési rendellenesség. Ez már gyermekkorban is tapasztalható. Emiatt is lenne nagy szerepe a mindennapos testnevelésnek, mert mindenképpen növelni a fizikai aktivitással eltöltött időt.
Kötelező testnevelés mindennap
- A magánvéleményem az, hogy ugyanakkor nagyon fontos tényező az is, hogy mit takar majd egy foglalkozás - folytatta Marics Erzsébet. -Mindenképp indokolt lenne legalább heti egy úszás, vagy korcsolya. Már csak a változatosság kedvéért. Ne szabványdolgokat erőltessünk a gyerekre, hogy most ebből ennyit, vagy annyit kell csinálni, mert akkor csak ellenérzés alakul ki a mozgással szemben. Ha azonban megszereti a gyerek a mozgást, akkor később igényként jelentkezik, melynek egészségmegőrző hatása lehet. A mindennapos testnevelés bevezetése tehát mindenképpen hasznos kezdeményezés, ugyanakkor tudni kell, hogy hatása inkább hosszú távon lesz majd valójában érzékelhető.
– Létesítmények területén akadnak hiányosságok, de a városban vannak olyan lehetőségek, amelyekkel – ha időlegesen is, de – áthidalhatók ezek a problémák – mondta érdeklődésünkre Stickel Péter, Kaposvár oktatási, kulturális és sport igazgatója. – A műanyag borítású atlétikai pálya, a felújított és bővített uszoda, valamint a jégcsarnok is rendelkezésre áll erre a célra. Ugyanakkor figyelni kell a törvény kapcsán a létesítményfejlesztésre kiírandó pályázatokat és élni kell a kínálkozó lehetőségekkel.
„A mindennapos testnevelés diák-sporttevékenységgel, a tömegsport-foglalkozással, a sportegyesületi edzéssel és az öntevékeny testedzéssel együttesen alkotna egységes rendszert az egészséges nemzedék nevelése érdekében. Az idő sürget, mivel évtizedes lemaradást kellene behozni, ezt pedig nem halogatással, kísérletezgetéssel, csak azonnali cselekvéssel lehet pótolni, mert minden késés tovább növeli a lemaradást. Még hibáival együtt is érdemes mielőbb bevezetni, és menet közben módosítani, inkább, mint arra várni, hogy talán lesz egy üdvözítő módszer, netalán pénz a probléma megoldására.” – írta még 2009-ben Grosán Pál, a kecskeméti Vörösmarty Mihály Általános Iskola testnevelője a mindennapos testnevelés iskolai programja egyik első megalkotója.
Egy év elegendő
A több mint egy év felkészülési idő elegendő lesz ahhoz, hogy megteremtsük a mindennapos testnevelés személyi és tárgyi feltételeit a kaposvári általános iskolákban – mondta el érdeklődésünkre Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna, a Kodály központi általános iskola főigazgatója. – Az alsó tagozatban a személyi feltételek könynyedén teljesíthetők, hiszen a tanítók testnevelést is oktathatnak az osztályokban. A több munka az órarendbe állítással, a tantermi felosztással lesz, de egy év alatt ez is megoldható. Szükség esetén természetesen a folyosó, az udvar is használható lesz az iskolákban a testnevelés órákon.
Márkus Kata
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Márkás 2011. július 8. 20:24
Kérdés:azoknak a dagadt,elhízott tesitanároknak mennyi időt szándékoznak adni,hogy fittek legyenek?A többség sajnos ilyen!Ezek fognak példát mutatni és futni a gyerekek előtt?!Egyébként eddig miért is kaptak fizetést?Az nem indok,hogy más tantárgyat is oktattak,gyenge kifogás!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









