Győzött és kapust igazolt a Siófok
Mik ezek?
XFGSZ Siófok–Kozármisleny SE 3–0 (0–0)
A télen érkezett Simon Attila és Nagy István találataival verték másodosztályú ellenfelüket az élvonalbeli balatoni labdarúgók, akik közül előbbi első góljait szerezte sárga-kék színekben. Ahogy Horváth Károly fogalmazott már-már gyanúsan sok gólt lő együttese, mely hét edzőmérkőzés alatt tizennyolcszor talált be.
– Ráadásul a baranyaiak ellen a második félidőben már jól is játszottunk – tette hozzá az ügyvezető-edző. – Az elsőben még lassúak voltunk, a másodikban viszont már dinamikusak, Simon, Kecskés, Huszák és Nagy is kifejezetten jól mozogtak és a legutóbb Ausztriában játszó, Újpesten is próbálkozó Heinrich is jól védett. Le is igazoljuk a tavaszra a hálóőrt, ahogy az újpesti Egerszegi Tamást is. Jó hír, hogy Milinte és Heinrich mellett a sérült kapusunk Ribánszki László a jövő héten elkezdhet edzeni, igaz csak futni, de remélem rövidesen újra a rendelkezésünkre áll. Horváth Attila viszont valószínűleg saját kérésére távozik méghozzá Ajkára, de csak kölcsönadásról lehet szó. A siófoki nevelésű labdarúgó ugyanis váltani szeretne a több játéklehetőség reményében.
FGSZ Siófok: Milinte (Heinrich) – Mogyorósi, Nyári, Lengyel (Fehér), Kiss (Fejes) – Haraszti, Egerszegi (Kecskés), Kanta (Huszák), Heffler (Nagy I.) – Melczer (Horváth B.) – Sowunmi (Simon). Szakmai igazgató: Horváth Károly.
Gólszerzők: Simon 2, Nagy I.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









