Könnyedén lépett túl az Albacomp a Kaposvári KK-n
Mik ezek?
XKaposvár, Városi Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Valovics, Márton, Jakab.
Kiválóan rajtolt a Nik Raiviót nélkülöző kaposvári alakulat, amelyben ugyan bemelegített a Michael Fey helyére érkezett Charles Gosa, ám egyelőre nem lépett pályára. A vendégeknél Keller Ákos kosárlabdázott ellenállhatatlanul, Lekli nagyon keményen küzdött vele. Mindkét edző már korán sokat cserélt, igyekeztek minél több csapattagnak játéklehetőséget biztosítani. A nyolcadik percben aztán Gosa is pályára került a hazaiaknál, igaz érdemi teljesítményt két közös tréning után nem igen lehetett várni tőle.
A félidő második részében egyre jobban elhúzott a jobban védekező vendégcsapat, ám Dávid révén legalább a tíz pontos határt sikerült tartani. A nagyszünetet követően Ahelegbe sorozatos hibáit kiválóan használták ki az székesfehérváriak, akik könnyen növelték tovább a különbséget. El-Amin triplájával már 20 pont fölé jutott az Alba, amely a visszavágón is könnyedén győzött.
Továbbjutott: az Albacomp Fehérvár kettős győzelemmel 183–132-es összesítéssel.
Kaposvári KK: Ahelegbe (12), Kiss K. (11/9), Szőke (9/3), Lekli (2), Dávid (14). Csere: Koma (2), Kovács S. (2), Kutasi (3/3), Gosa (2). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.
Albacomp Fehérvár: Simon B. (7/3), El-Amin (5/3), Hollis (13/6), Hendlein (7), Keller Á. (14). Csere: Juhos (5/3), Bódi (8), Chism (10), Supola (8), Gorzsás (-), Keller V. (-). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–4. 8. perc: 14–19. 12. perc: 19–30. 17. perc: 28–38. 23. perc: 36–50. 27. perc: 40–54. 34. perc: 44–67. 39. perc: 51–74.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









