Megnyerte az alapszakaszt a bajnoki címvédő
Mik ezek?
XSzolnoki Főiskola RK-Sportiskola–Fino Kaposvár 0–3 (–14, –18, –12)
A bajnoki alapszakasz utolsó idegenbeli fellépésén is folytatta remek szereplését a Fino Kaposvár aranycsapata. A nyitójátszmában az első technikai szünetnél már 8–1-re vezetett a vendég somogyi társulat; a második technikai időnél már kerek 10 pont (6–16) volt a különbség a két együttes között, ami a szett végére még tovább nőtt. A folytatásban jó darabig tartotta magát a házigazda szolnoki egylet. A Fino Kaposvár a játékrész utolsó harmadában lépett meg az ellenfelétől, s végül ezt a szettet is magabiztosan húzta be.
A harmadik, utolsó felvonás hozta a legnagyobb különbséget. Geigerék a játék minden létező elemében magasan ellenfelük fölé nőttek, s ekkor csupán 12 pontot engedélyeztek a mezőny második feléhez tartozó szolnoki gárdának; a mérkőzés hajrájában egyszerűen képtelen volt pontot szerezni a hazai alakulat.
A veretlenül menetelő Fino Kaposvár 13-szoros bajnok és 14-szeres kupagyőztes férfi röplabdacsapata már akkora előnyre tett szert, hogy három fordulóval a bajnoki alapszakasz zárása előtt bebiztosította az első helyét. A somogyi aranycsapat az alapszakaszban – miután a Sollight Nyíregyházi FRK-t kizárták – még kétszer lép fel, s mindkét alkalommal hazai pályán; a hétvégén, szombaton délben a Sümegi RE, majd két héttel később, február 12-én, vasárnap 17 órakor a Debreceni EAC látogat majd el a somogyi megyeszékhelyre.
Szolnok, 250 néző. V.: Hóbor, Pőcze.
Szolnoki Főiskola RK-Sportiskola: Rása A. (–), Rása G. (2), Bodonyi (6), Szöllősi (6), Kovács S. (4), Tarjányi (8). Csere: Tamási (liberó), Bede (–), Tóth I. (–). Vezetőedző: Gulyás Ferenc.
Fino Kaposvár: ifjabb Laszczik (2), Geiger (15), Nagy J. (7), Nacsa (16), Gergye (11), Szabó A. (3). Csere: Dömötör L. (liberó). Vezetőedző: Demeter György.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









