hírek, képek, témák - Tab
Új KRESZ 37 év után: szigorítástól rettegnek az autósok
Jön az új KRESZ; szakértők szerint a régi, életszerűtlen szabályokat már nem érdemes toldozgatni-foltozgatni. Ennek hallatán sok autós már most szigorítástól retteg és talán nem alaptalanul: tavasszal lépett életbe a rendkívül kemény szankciókat felsorakoztató, nagy fölháborodást keltő szabálysértési törvény.
Apró lépésekkel harcolnak Ságváron a nagy célért
A gáz és a víz már a ma szántónak használt területen van, elkezdődött a villamosítás is és készek a szennyvízcsatorna tervei is.
Eljárást indíthat Brüsszel, az EU már a szemetünket is figyeli
Kötelezettségszegési eljárást indíthat Brüsszel hazánk ellen a hulladékgazdálkodási törvény miatt (is), mert nem ültettük át a nemzeti jogrendszerbe 2010-ig az uniós irányelveket. Folyamatban van ugyan az új jogszabály előkészítése, ám mivel a tervezethez fűzött uniós véleményekre hazánk július 2-áig adhat választ, addig az Országgyűlés nem fogadja el.
Siotour: üzletelés, banki trükkök és a rejtélyes politikai erő
Tizenkét éve már, hogy értékesítette a Somogy megyei önkormányzat a Siotour-részvényeket 1,6 milliárd forintért, ezért nem lehet ma már követelése a megyének az SCD-vel szemben. Veszprém megye ugyanakkor most 2,2 milliárd forint kötbérre tart igényt az elmaradt északi parti kempingfejlesztés miatt.
Zene nélkül mit érek én: a siker és a taps önbizalmat ad
A szereplés, a siker, a taps hozzájárul a fiatalok önbizalmának növeléséhez, a felkészülés alatt pedig fejlődik a gyerekek akaratereje.
Ötven éve elüldözték őket, de a szellemiségük még ma is él
Több mint fél évszázad telt el azóta, hogy menniük kellett, mégis észrevétlenül jelen vannak: kezük nyoma a pap palástján, szellemiségük a kápolna falai között.
Az egész ég legyen övék!
A következő hétvégén elballagnak a végzős középiskolás diákok. Ezzel véget ér számukra egy viszonylag nyugodt, kiszámítható korszak.
Razzia az utakon: az összes kapitányság részt vett az akcióban
| A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a megye kapitányságainak bevonásával közlekedésrendészeti ellenőrzést tartott a Kaposvári Rendőrkapitányság területén, elsősorban a motorosokat ellenőrizték.
Taroltak a somogyi rendőrök a nemzetközi versenyen
Somogyi sikerrel zárult a hét ország – Szlovénia, Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Szerbia, Románia, Magyarország – tizenhét csapatának a szlovéniai Muraszombaton a helyi rendőrkapitányság által a nemzetközi rendőrszervezet, az IPA égisze alatt szervezett rendőrverseny.
Vihar a LEADER körül - életképes pénzmag kell a vidéknek
Alulról jövő helyi kezdeményezésekés – a nem ritkán fenntarthatatlan, haszontalan és eladósító EU-pályázatoktól eltérően – ténylegesen a helyi igényekre szabott fejlesztések: ez a LEADER. Elméletben. A gyakorlatban bonyolult és bürokratikus eljárásrend, és olykor a pazarlás és visszaélés gyanúja miatt bírálták-bírálják a vidékfejlesztési pályázati rendszert.
Képgalériák - Tab
-
Tangában pózoló lányok és izomtól duzzadó férfiak a színpadon
2010. május 25. (kedd)
-
Pusztító felhőszakadás Tab környékén
2010. május 13. (csütörtök)
-
Tabi hastáncfesztivál (2009.12.12.)
2009. december 13. (vasárnap)
Témák - Tab
-
Csiky Gergely Színház
Kaposvár jelenség és a Csiky Gergely Színház
-
Kézilabda
A somogyi kézilabda mindennapjai
- Hírkereső küldés
-
Csugói KK
Csurgói Kézilabda Klub
Közélet
Kultúra
Kék hírek, bulvár
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Új vezető a központban, Csutor mégsem került vissza
- Újabb somogyi szál a bundaügyben
- Öngyilkosság az étkezőasztalnál
- Fa dőlt egy autóra a hirtelen jött viharban
- Milliárdokat fordíthat Somogy a foglalkoztatás javítására
- Bordatörés megingásból, súlyos biciklis baleset Mesztegnyőn
- Élelmiszertolvaj házaspár bukott le Kaposváron
- Ausztriai tavaszi/nyári szezonmunkák: szállodaipar, vendéglátás területei. Hölgyeknek és Uraknak...
- BALATONLELLEI vendéglőbe keresünk munkájára igényes szakács kollégát. 30/9947-900
- Nyári idénymunka Szekszárd, Paks, Tolna, Tamási környékén 15 év feletti diákoknak június végi...
- BELVÁROSI étterem szakácsot keres. 20/335-4202
- KERESÜNK-KÍNÁLUNK lakást, kertes házat, nyaralót belföldi-külföldi ügyfeleinknek. Univerzál...
- KERESÜNK kp-s ügyfeleink részére eladó ingatlanokat! 06-30/425-0872.
- KAPOSVÁRI Tesco közeli 1,5 szobás felújított lakás eladó: 5,95 M Ft. 06-70/454-0650.
- KAPOSVÁRI belvárosi lakás, felújított, cirkós eladó 110 eFt/m2 20/274-8254












